Free tracking counter

Bon Scott nyughelyénél

bs16.jpgEgyesek akár ízléstelennek is találhatják, hogy ilyen témával állok elő, ezekben a nehéz időkben - azoknak, akik később olvassák majd: most zajlik a Corona járvány -, de ígérem, a végére szívet melengető tanulságot tartogatok.

Egy barátom lakására vigyáztam Perth-ben, amíg nyaralni voltak. Ez tökéletes alkalom volt arra, hogy ellátogassak Fremantle-be, ahol az AC/DC néhai frontembere, Bon Scott, élt és nyugszik.

Jártam már ismert emberek sírjainál, láttam például Jim Morrison és Oscar Wilde sírját, a párizsi Père Lachaise temetőben. Mindkét nyughely hatalmas sírkővel állít emléket, melyek zarándokhelyek is, és ennek megfelelően tele vannak firkálva, koszosak. Jim Morrison sírjánál egy időben őr is állt, ugyanis voltak, akik a szabad szerelem jegyében dugni jártak oda.

TOVÁBB...

Graffiti, Dél-Amerika

st33.jpgValamiért azt gondoltam, mielőtt Dél-Amerikában jártam, hogy kicsit visszautazom majd az időben. Romok, templomok, vízesések… Ehhez képest egy virágzó és aktív kortárs művészeti szcéna fogadott. Kiállítások, filmek, klubok, graffitik…

Ezt mi sem illusztrálja jobban, mint a brazíliai Belo Horizonte közelében található Inhotim. Ez egy helyi milliárdos által létrehozott, több hektáros kortárs művészeti komplexum és botanikus kert. Ebben a korábbi bejegyzésemben bővebben is mesélek erről. Sajnos szinte az összes brazil képem oda lett, tehát csak azok a gyatra minőségű képek maradtak, amik ott találhatóak.

Vannak viszont képeim a chilei Valparaiso-ról. A város Santiago-tól északra, az óceán partján fekszik. Talán Szentendréhez tudnám hasonlítani (persze nagyságrendekkel nagyobb), mivel minden zegzug rejt valamilyen ötletes kis alkotást, illetve rengeteg a galéria, kiállítás.

TOVÁBB...

Sárga székek

yc01.jpgEgyáltalán nem friss, ropogós a következő történet, de gondoltam némi kis színt varázsolhat a mostanában kissé elcseszett mindennapjainkba.

2016 szeptemberében jártam George Town-ban. Ez Malajziában, azon is belül, északon, a thai határ közelében lévő Penang szigetén található.

Egy borzasztóan színes kultúrájú hely. Malajzia alapvetően egy muszlim ország, de óriási számban lakják kínaiak és indiaiak is. Őket még a Britt Kelet-indiai Társaság telepítette be, ugyanis a malájok nem voltak jó kereskedők, de munkaerőnek is inkább az indiaiakat használták a XIX. század legelejétől.

Itt együtt élnek tehát hinduk, muszlimok, buddhisták, keresztények.

Itt egy videó, amiben képekkel illusztrálva mesélek erről:

TOVÁBB...
süti beállítások módosítása