Free tracking counter

Sárga székek

yc01.jpgEgyáltalán nem friss, ropogós a következő történet, de gondoltam némi kis színt varázsolhat a mostanában kissé elcseszett mindennapjainkba.

2016 szeptemberében jártam George Town-ban. Ez Malajziában, azon is belül, északon, a thai határ közelében lévő Penang szigetén található.

Egy borzasztóan színes kultúrájú hely. Malajzia alapvetően egy muszlim ország, de óriási számban lakják kínaiak és indiaiak is. Őket még a Britt Kelet-indiai Társaság telepítette be, ugyanis a malájok nem voltak jó kereskedők, de munkaerőnek is inkább az indiaiakat használták a XIX. század legelejétől.

Itt együtt élnek tehát hinduk, muszlimok, buddhisták, keresztények.

Itt egy videó, amiben képekkel illusztrálva mesélek erről:

 

 

Ebben a színes kavalkádban került megrendezésre a George Town Festival 2016. A rengeteg kiállítás, happening, előadás és koncert mellett, érdekes projekt volt a Yellow Chairs. Az ötlet az volt, hogy egy alkotói közösség 100 darab számozott széket helyez ki a városba, melyek szabadon mozgathatók, azzal az egy feltétellel, hogy a belváros falain kívülre nem vihetőek.

A fesztivál július-augusztusban került megrendezésre, én pedig – ahogyan azt említettem – szeptemberben jártam ott. Eddigre szana-szét keveredtek a székek, néha egészen furcsa helyeken is láttam őket.

Az ötlet közösség építő célzattal született, de egy igazán jópofa nyomot hagyott maga után, ami minden alkalommal – amikor megláttam - mosolyt csalt az arcomra.

A galéria, a képre kattintva megnyitható.


Íme még néhány grafiti a városból, ami talán érzékelteti a kortárs művészetek masszív jelenlétét.

A galéria, a képre kattintva megnyitható.

A bejegyzés trackback címe:

https://fecundusbalbus.blog.hu/api/trackback/id/tr4215672574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása