El Calafate-ből kisétáltam a városon túlra és stoppoltam tovább. A célom innentől már az volt, hogy folyamatosan észak felé haladva átkeveredjek Chilébe. El Calafate után van még egy népszerű város, El Chalten. Csaknem mindenki meglátogatja, aki a környéken jár. Nekem nem esett útba, de gondoltam, ha arra megy valaki vele tartok. Szinte még be sem melegedett a hüvelykujjam, amikor már meg is állt egy chilei rendszámú autó.

Gyakran alkalmazom azt a stratégiát, hogy a CouchSurfing-en olyanoknak is írok, akik a profiljukon azt jelzik, hogy aktuálisan nem fogadnak vendéget. Be szokott jönni. Így hozott össze a sors a vendéglátóimmal El Calafate-ben is. Dafne és Mauro fiatal pár, a város egy újonnan felparcellázott övezetében építettek házat. Dafne jól beszél angolul, egy hostelben dolgozik. Mauro szakmáját tekintve szakács, ugyanakkor zenei őstehetség is. Több hangszeren játszik, jelenleg dob tanítványai vannak. Mindketten nyitott, érdeklődő, őszinte emberek. Hálás vagyok, hogy megismerhettem őket!

Eredetileg úgy volt, hogy az argentín srácokkal el tudok menni egészen Ushuaia-ig. Viszont már Rio Gallegos-ban is olyan erős szél fújt (kint az országúton meg főleg), hogy mégsem merték bevállalni az utat. Tényleg félelmetes volt. Olyan érzésem volt, hogy mindjárt felborul a kis VW T2. Rendesek voltak, kivittek a város szélére, ahonnan tovább tudtam stoppolni.