Egy hónap után magam mögött hagytam a tejgazdaságot. Önkéntesként heti hét napban dolgoztam szállásért és kosztért. Egyrészt kimerítő volt, másrészt az egésznapos elfoglaltság miatt nem tudtam csavarogni. Nekem meg ez a fontos. Amikor tehát másik hely után kezdtem kutakodni, még dühös voltam, amiért ennyit kellett dolgoznom, mire indulnom kellett, viszont már annyira megszerettem Fridgeir-t a vendéglátómat, hogy szinte csak az új hely iránti kiváncsiság lendített tovább.

Az új helyem egy Seydisfjordur nevű "kisváros". Az idézőjelet azért használom, mert mindössze 700 ember él itt. Mégis egy ismert, és központi hely Izland életében, ugyanis ide érkezik a komp Dániából. Áprilistól hetente egyszer, a téli időszakban kéthetente. A XX. század elején ide futott be az első telefonvezeték, amely Skóciát, és Izlandot kötötte össze. A település határában egy telefonfülkét ábrázoló emlékmű örökíti meg a momentumot az utókornak. Egy tisztes történelmi múlttal rendelkező településről van szó tehát. A helyiek azt mesélik, hogy a XIX. században még dánul beszéltek itt az emberek, mert az volt a sikkes.

Megjelenésében a település egy kis időkapszula, vagy talán skanzenre emlékeztet, ugyanis a 100-150 éves faházak szinte hibátlanul vészelték át a múló időt. A régi fényképekhez képest annyi a különbség, hogy az utcákra aszfalt burkolat került. Meg épült néhány új ház a domboldalban.

Stoppal jöttem, a 250 kilométert öt óra alatt sikerült letudni, tehát jól ment. Az új vendéglátómat Dyri-nek (ejtsd: Diré) hívják. Már a helpX-en közzétett profilja sem a klasszikus értelemben vett "önkéntes munka", hiszen egy szálloda új éttermének a kialakításához keresett asztalosokat, napi nyolc órai munkával, heti öt napban. Ez már önmagában kedvezőbbnek tűnt, mint az eddigi hét nap, ráadásul egy 10 000 koronás kreditet is ajánlott, ami a szálloda régi éttermében lefogyasztható.

Az elszállásolásom sem volt az eddig megszokott, hiszen érkezésem utàn az egyik szállodában kaptam egy szobát. Igen, itt furcsán hangzik, hogy az "egyik szállodában". Rögtön megmagyarázom.

Dyri a negyvenes évei elején jár, itt Seydisfjordurben született. Sok másik fiatalhoz hasonlóan ő is a nagyvárosba, Reykjavikba költözött annak idején, illetve külföldön dolgozott néhány évig. Általában művészeti projektek szervezésével foglalkozott. Néhány éve aztán összeállt David-dal, a húga férjével (itt Izlandon szinte mindenki a rokona valakinek), és megvásároltak néhányat a fent említett régi házakból, amikben szobákat alakítottak ki, és létrehozták a Hotel Aldan-t. A klasszikus értelemben vett szállodákhoz képest itt annyi a különbség, hogy az objektum nem egy tömbben van, hanem a település több pontján elszórva. Az egyik épület a régi bank volt, a másik Dyri nagyapjának a vegyeskereskedése, és így tovább.

A fenti sorokat még valamikor àprilisban írtam, most pedig december van, és megint itt vagyok Seydisfjordur-ben. Június közepén hazamentem, augusztus elején megkeresett Dyti, hogy nincs-e kedvem visszajönni, ezúttal a saját háza építésében segédkezni? Természetesen igent mondtam.

Az előző rész folytatásaként azért annyit, hogy Izlandon 2% alatt van a munkanélküliség, ezért nem könnyű munkaerőt találni. Szezonmunkára pedig még nehezebb. A "szezon" itt áprilistól októberig tart, ezen túl szinte semmi. Ezt a problémát úgy oldották meg a srácok, Dyri és David, hogy külföldi alkalmimunkásokkal dolgoztatnak. Nyaranta akár negyvenöt embert is foglalkoztat a vállalkozás, ilyenkor a séftől a takarító személyzetik mindenki külföldi. Jellemzően fiatalok, akik kalandvágyból, vagy a kelet-európaiak a jó fizetésért dolgoznak itt. Ezt a rengeteg embert el is kell szállásolni. Az elmúlt években házakat béreltek a szezonra, de idén meg is vettek egyet. Még áprilisban, ezen a házon is dolgoztam. A cél az volt, hogy minél több szobát alakítsunk ki. A végeredmény egy tíz szobás ház lett, amiben nincsen nappali, társalgó, csak szobák, fűrdő és konyha. Ez a "stuffhouse".

Áprilisban végül itt lettünk elszállásolva. A többesszám arra utal, hogy velem együtt még két másik srác is dolgozott itt a helpX-en keresztül. Nick Új-Zélandról, és Kunda Taiwanról. Most újra itt lakom. Megint van két srác a helpX-ről, David norvég, Jovan pedig francia. Fiatal, húszonéves fiatalok.

Aktuálisan tehát Dyri saját házán dolgozunk, ami a központtól két kilométernyire, a fjord partján fekszik. Gondolom valamilyen halfeldolgozo uzem lehetett korábban, mert tartozik hozzá egy klassz kis móló is. Az épület hagyományos izlandi stílusban épült. Az alsó szint betonból van, amin egy könnyűszerkezetes felépítmény nyugszik. A felső szint acél hullámlemmezzel van borítva kívülről.

A munka a felső szint. Kiszedtük az összes közfalat, a szigetelést a főfalakból, lebontottuk a régi hullámlemezeket, nyílászárókat helyeztünk át, illetve újakat alakítottunk ki. A gyakorlat sokban különböuik az otthonitól, illetve a mhnkakörülmények is igen cudarok, ugyanis hideg van, sokat esik az eső, és olyan orkánerejű szelek tombolnak, hogy mindent le kell kötözni, amit kint hagyunk. Két hete reggel arra érkeztünk, hogy a vihar betört hét új ablakot, az ablakszárnyakat kitépte. Csak hogy érzékeltessem a szél erejét... Igyekeztünk rögtön befedni a nyílásokat rétegeltlemezzel. Ahhoz, hogy egyáltalan oda tudjuk tenni az ablaknyílásba ezt a lemezt, öt ember kellett. Öt ember nyomta teljes erejéből a táblát, egy pedig rohant és csavarozta. Elképesztő volt.

A munkatempo sem hasonlít az otthonihoz. Minden nyugis, lassú, de alapos. Nyolckor kezdünk. Kávészünettel. Ez mondjuk 15 - 20 perc, majd indul a munka. Tízkor ismét kávé, délben pedig ebéd. Ez minden esetben svédasztal a szálloda éttermében. Rengeteg lazacot, pisztrángot, tengeri halat eszem. Az ebéd mondjuk 45 perc. Munka, majd négykor kávészünet, ötkor fájront. Ez a memet hétfőtől csütörtökig, pénteken csak délig dolgozunk.

Munka után jöhet az édes semmittevés. Le szoktam menni az uszodába, van pezsgőfürdő, szauna..., vagy a konditerembe. Izlandon rengeteg melegvízű forrás van. Na itt pont nincs, de így is klassz. Egyébként abszurd, hogy egy ekkora falunak minek kell uszoda (néha tök egyedül vagyok benne), mozi, sportcsarnok? Persze ez nem kivételes eset. Valamimor a hetvenes években úgy gondolták, hogy ez fontos, országszerge épültek ezek a létesítmények.

Viszonylag könnyen ismerkedem, szinte már mindenkit ismerek a településen. Van itt egy nemzetközi művészeti iskola, a Lunga School, néha elmegyek az összejöveteleikre. 20-25 elvont fiatal a világ minden szegletéből. Három hónapos kis képzés workshopokkal, előadásokkal. Érdekes az egész, de bevallom némi cinizmussal szemlélem őket, pedig én is ilyen voltam.

Aztán van egy másik "művészház", a Heima. Ez inkább egy alkotóműhely, 5-8 srác lakik ott, most éppen szinte mindegyik amerikai. Néha vannak kiállítások, vetítések.

Hát így élek mostanában. Seydisfjordur egy kifejezetten nyugis hely, stressz - az nincsen, talán az ingermentes környezet a legmegfelelőbb kifejezés a leírására. A gyógyszertár egytől négyig van nyitva, a posta és a bank egy helyiségben üzemel, déltől négyig. Van egy supermarket is, ahol még soha nem állt előttem senki, amikor a pénztárhoz értem. Gyakran jut eszembe a "Miért éppen Alaszka?" című sorozat, mert a mindennapok hangulata szinte egy az egyben azt idézi. Jó itt lenni.

2016.01.31.