Free tracking counter

Buenos Aires

Gyakran előfordul velem, hogy elbizakodottá válok. Így volt ez a Colonia del Sacramento-ból Buenos Aires-be történő átkelés során is.

Meglehetősen szeles volt az idő, ami jókora hullámokat korbácsolt a folyón. Akkorákat, hogy még a termetes komphajónk is, mint egy hullámvasút szánkázott fel és alá rajtuk. A személyzet már az indulásnál zacskókat osztogatott az esetlegesen feltörő gyomortartalom civilizált elhelyezésére. Természetesen visszautasítottam.

- Mit nekem egy kis hullámzás! - gondoltam.

És valóban. Az út első tizenöt perce élvezetes volt. Az utasok sikongattak, én csendben élveztem ahogyan lifteznek a belső szerveim. Aztán a huszadik perc környékén elhallgattak a sikolyok. Én is kezdtem furcsán érezni magam. A harmincadik percben aztán mégis kértem egy zacskót. Az elkövetkező egy órában tekintetemet a földre szegeztem, és csak arra koncentráltam, hogy ne hányjak. Tengeribeteg lettem. Soha nem gondoltam, hogy ez velem is előfordulhat.

20140125_133808.jpg20140130_114030.jpg

A CouchSurfing-en találtam vendéglátót, aki pontos részletekkel látott el arra vonatkozóan, hogy melyik buszt válasszam az érkezés után. Általában gyalogolni szoktam, de ez egy akkora város, hogy inkább felszálltam a megadott járatra.

Andrea, a vendéglátóm, gyermekét egyedúl nevelő harmincas nő, egy magánkórházban dolgozik, mint ápoló. Uruguayból települt át, a kisfia már itt született. A műszak végén, a kórház előtt találkoztunk. Az odavezető úton, ötletes furcsaságnak találtam, a város több pontján is elhelyezett, sárga egészségügyi konténereket. Vérnyomásmérés, vércukor ellenőrzés, tanácsadás, és egy alma várja a betérőket.

20140125_193528.jpg20140125_161306.jpg

Találkozás, és rövid bemutatkozás után Andreaval végigrobogtunk a városon, az apóséknál felkaptuk a kisfiát, és hazamentünk. A nappaliban, a televízió előtti pamlagon kaptam helyet, ami annyiban volt kényelmetlen, hogy addig nem tudtam lefeküdni, amíg ők tévéztek. És esténként sokáig tévéztek.

Miután leraktam a málhát, kicsit körbejártam a környéket. Baromira élveztem, hogy van Dia és Wallmart, azaz olcsó közértek. Uruguayban drága, és gyatra a választék. Tobzódtam az elérhető árú, ócska kaják között. Imádom a csokit meg a chipset.

Másnap aztán tekeregni indultam. Azt hiszem egy budapesti szája nem marad tátva a várostól. Úgy értem, a belvárosi bérházaink, az Andrássy út, a Hősök tere, a Parlament, a Budai Vár, a Duna hídjai olyan városi látványosságok, amiket nehéz felülmúlni. Persze minden városnak megvan a saját hangulata, Buenos Aires-nek is.

20140125_185423.jpg20140125_184200.jpg

Nagyon élveztem például egy kék-fekete színekben pompázó társaságot figyelni, a szállásomhoz közeli parkban, akik körülbelül hatvanan lehettek, dobok ritmusára táncoltak. Az egészen kicsi gyerekektől, az idősebb korosztályig mindenki ritmusra mozgott. Egy meghatározott koreográfiára vonultak előre, gondolom fellépésre gyaloroltak, mert órákon keresztül újra és újra kezdték. Lenyűgöző volt! Andreatól megtudtam, hogy ez a murga. Uruguayi lévén, ugyan kissé ingerülten nyilatkozott erről, azt sérelmezte, hogy a murga-t , ami eredetileg uruguayi műfaj, az argentínok nem a megfelelő módon interpretálják. Mutatott uruguayi murga-t. Hát azt kell hogy mondjam, az tényleg valami más... A következő este condomblé dobosok verték a ritmust. Előttük is vonultak táncos lányok. Érdekes eltérés az európai kultúrához képest, hogy itt senki nem ágál a hangzavar, a hangoskodás miatt, még késő este sem. Az igazsághoz azért az is hozzátartozik, itt kicsit másképp néz ki egy nap. Az emberek általában meglehetősen későn kelnek, és késő este, vagy a mi fogalmaink szerint hajnalban fekszenek le.

20140126_195240.jpg20140126_195302.jpg

 Ez az argentin murga, amit en is lattam:

Ez pedig az eredeti uruguayi murga:

A következő napon csatlakoztam egy "free guided tour"-hoz, azaz ingyenes városnézéshez. Internetes szexoldalakon edződött magyar legényként már megtanultam, hogy a "free" legritkább esetben jelenti azt, hogy valami valóban ingyen van. Nem kellett csalatkoznom. A rendkívül lelkes kalauzunk már a második mondatában kitért arra, hogy számít a "tip"-re, azaz a borravalóra. Természetesen mindenki a pénztárcájához mérten..., meg hasonlók. Most nyilván mindenki kíváncsian várja, hogy egy ilyen helyzetet hogyan oldott meg, egy magamfajta utazó, akinek minden fillér számít. Nem csigázom a kedves olvasó figyelmét, a látottakról majd a következő bekezdésekben számolok be. Tőlem egy műzliszeletet kapott a végén.

A gyülekező az Avendia Rivadiava mentén található Palacio del Congreso de la Nación, azaz a Kongresszusi Palota tövében volt. Ahogyan azt már korábbi írásaimban is említettem, igyekszem távoltartani magam a többi turistától, így nem is vesztegetnék szót arra, hogy kikkel sétáltam. Az Av. Rivadiava Buenos Aires egyik fő utcája, ettől jobbra és balra is nullától kezdődnek a házszámok. Észak-Amerikához hasonlóan, a házszám itt is jelöli hány saroknyira (block, cuadra) van az adott cím a főútvonaltól. Így lehet az, hogy az amerikai filmekben gyakran látunk olyan házszámokat, mint például 1124. Ez nem azt jelenti, hogy az utcában ötszáznál is több ház van, hanem azt, hogy a tizenegyedik keresztutca után, a huszonnégyes szám.

"Argentína a legsötétebb éveit élte át 1976 és 1983 között, amikor a vezetés, de facto, egy  jobboldali katonai diktatúra elnyomása alá helyezte az országot, mely a gazdasági felépülést volt hivatott szolgálni, a 'Nemzeti Újraszerveződési Folyamat'-on keresztül. Ez több ezer 'eltűnt' embert, elveszett életet, szétszakított családot eredményezett, illetve erőszakot, mellyel a kormány bármilyen vonalon kívánsága szerint mozgathatta az embereket.

A növekvő gazdasági problémák, amiket az időszak vont maga után, 1982-ben Nagy-Britannia Falkland szigetek elleni háborújában csúcsosodott ki, ami a diktatúra végéhez vezetett, és 1983-ban Raúl Alfonsin vette át az irányítást." [1]

A Kongresszusi Palotáról még annyit, hogy a diktatúra idején zárva tartotta kapuit.

20140125_104119.jpg20140127_094309.jpg

Az előtte elterülő tér egyik sarkában találtható egy hivatalos Rodin Gondolkodó. Mindenkinek ajánlom, ugyanis Párizsban csak belépő fejében tekinthető meg.

Az Av. Rivadiava-n tovább sétálva aztán számtalan érdekességet hallhattunk. Például a Palacio Barolo tulajdonosának az volt az elképzelése, hogy idehozatja Dante Alighieri hamvait. Magát az épületet is az Isteni színjáték kozmológiájának megfelelően alakították ki a tervezők. 22 emelet, melyet a három könyvnek megfelelően három részre osztottak. Az alagsor és a földszint a poklot szimbolizálják, az 1-14 emeletek a purgatóriumot, a 15-22 emeletek pedig a paradicsomot. Az épület 100 méter magas, 1 méter jut a mű minden énekére. Ötletes kezdeményezés, a dolgok mégis úgy alakultak, hogy Dante még mindig olasz földben nyugszik.

20140125_121103.jpg20140125_121328.jpg

Aztán ott volt a Cafe Tortoni, Buenos Aires leghíresebb kávéháza. Több mint százötven éves. A jóérzésű utazó, aminek magamat gondolom, az ilyen helyet messzire elkerüli. Kávét inkább a külváros kocsmáiban rendel, ebédjét pedig a piacon, vagy utcai standoknál költi el.

20140125_152542.jpg20140125_152533.jpg

Kereszteztük az Avendia 9 de Julio-t is, ami egy igazán impozáns sugárút. Nem számoltam meg, de irányonként legalább tíz sáv halad, nem beszélve az őket elválasztó gyalogos sétányokról. Buenos Aires-ben az a hír járja, hogy ez a világ legszélesebb sugárútja. Ez persze nem igaz, mert van valahol egy pár méterrel szélesebb utca, de már nem emlékszem melyik az.

20140125_131134.jpg20140126_133811.jpg

Tovább sétálva, a Plaza de Mayo túloldalán feltűnt La Casa Rosada. A Rózsaszín Ház. Argentína hivatalos kormánypalotája. Ennek az épületnek az erkélyéről mondta Eva Peron, Evita a híres beszédeit. Egyes jeleneteket itt forgatott Allan Parker, a róla szóló fílmjéhez, tehát a balkonon Madonna is megfordult, illetve  innen mutatta be a Kupát az ünneplő tömegnek Diego Maradona, amikor az Argentínok 1986-ban megnyerték a Világbajnokságot. Talán már első ránézésre feltűnik, hogy az épület asszimetrikus. A XIX. században ugyanis még két külön egység volt. A jobb oldala (rendezői jobb) postahivatalként üzemelt, a bal oldala pedig, ha jól emlékszem, valamilyen kereskedelmi hivatalként. A két részt, a század végén egyesítették. És miért pont rózsaszín? Senki sem tudja. Egyesek úgy vélik, hogy annak idején a kivitelezők vízlepergető festéket szerettek volna előállítani, ezért a mészbe zsírt és bikavért kevertek.

20140125_131321.jpg20140125_125849.jpg

A palota környékén rendszeresek a tüntetések, az állandó demonstrációk mellett hetente több vonulás is van. Ez annyira megszokottá vált, hogy a rendőrségi kordonok már be vannak betonozva.

A Plaza de Mayo további érdekességeket is tartogat. Itt található például a Catedral Metropolitana, aminek vezető lelkésze volt a Buenos Aires-ben született Jorge Mario Bergoglio, ismertebb nevén Ferenc pápa.

20140126_133057.jpg20140130_142840.jpg

Madres de Plaza de Mayo

"[...] A borzalmas cseleledeteik sorában, melyeket alkalmaztak, ott szerepelt a gyermekrablás, melyek során a gyermekeket anyjuktól elrabolták, és más családoknál helyezték el. Az anyáktól egyszerűen megszabadultak, néha oly módon, hogy repülőgépről az Atlanti-óceánba vetették őket." [3]

20140125_131352.jpg20140126_132906.jpg

Ha a tér közepén található obeliszk tövében a földre tekintünk, festett fejkendőket láthatunk. A kendő szimbolizálja az anyákat, akik a hetvenes években, a diktatúra idején ide gyűltek, és eltűnt fiaikat követelték. Abban az időben háromnál több fő már illegális csoportosulásnak számított, ezért a tizenegynéhány nő hármas csoportokat alkotott, és némán sétált az obeliszk körül. Minden héten csütörtökön, fél háromtól. Országos ismertségre tettek szert. A mai napig kijönnek (akik még élnek). Természetesen a demonstrációk célja azóta változott, a Madres de Plaza de Mayo intézményesült. Jelenleg például azzal foglalkozik az egyesület, hogy a diktatúra során más családokhoz került gyerekek (a szülőket általában megölték, a kicsinyek olyan családokhoz kerültek, akiknek nem lehetett gyermeke), akik mára harmincas felnőttek, megtalálhassák az igazi családjukat. A szervezet napjainkra egészen komoly pénzeket mozgat, időről időre ki is robban egy-egy sikkasztási botrány.

20140130_154024.jpg20140130_154503.jpg

Attól a pillanattól, hogy valami intézményesül, az intézmény fenntartása fontosabbá válik az eredeti céloknál.

20140130_142425.jpg20140130_142149.jpg

Az axiómát egy szociális intézménynél dolgozva állítottam fel. A következőket figyeltem meg. Néhány jóérzésű srác összeállt, és elhatározta, hogy segíteni próbál az arra rászorulóknak. Kezdetben az egyház támogatta őket egy helyiséggel, és egy kis pénzzel. Lelkesedésük és szakértelmük gyümölcsözőnek bizonyult. Egyre többen keresték őket, egyre komolyabb eredményeket értek el, ami további kollégák alkalmazását, illetve komolyabb pályázatokat tett lehetővé. A segítőkész lelkesedés intézményesült. Innentől állami normatívákkal, juttatásokkal is számolhattak. Mára egy iroda foglalkozik azzal, hogy pályázzon, fizetéseket utaljon, pénzeket mozgasson. A szociális szolgáltatások palettája egyre bővül, amire újabb normatívák igényelhetőek. A beérkezett pénz (nem beszélve az adományokról) már nem a helyére, hanem oda kerül, ahol szükség van rá. Vannak szolgáltatások például, amik az előírt (és ennek megfelelően finanszírozott) öt kolléga helyett, csak eggyel futnak. Éppen ezért a dolgozók, vezetőik utasítására, kénytelenek kozmetikázni a könyvelést, csakhogy az ellenőrző szerv (ami szintén egy intézmény), mindent rendben találjon. Csoportok alakultak. A csoportok vezetői céges autót, és mobiltelefont kaptak. Aztán ott vannak a dolgozók, akiknek családja van, gyermekeik iskolába, óvodába járnak, idős szüleik segítségre szorulnak. Már nem babra megy a játék, ha bukik az intézmény, vele együtt minden, ami közvetlenül mondjuk száz, közvetetten több száz embert érintene. Így válik tehát mindennél fontosabbá az intézmény fenntartása. Úgy vélem a tételt bizonyítottam. Így viszont már alkalmazható az élet egyébb területeire is. Ne lepődjünk tehát meg azon, ha a legkisebb intézménytől, az "Asociacion Madres de Plaza de Mayo"-n keresztül, a mindenkori államgépezetig minden így működik!

fb6.800.jpg

Néhány sarokra a tértől nyílik a Calle Florida. Ez az illegális pénzváltók utcája. Ahogyan egy korábbi cikkemben már írtam, Uruguayban amerikai dollárt is tudtam felvenni az ATM automatákból, amit itt aztán egészen kedvező szorzóval sikerült átváltanom. Míg a hivatalos árfolyam mondjuk 9, a Florida-n 12-13 pesot is kaphatunk egy dollárért. Ez a "blue dollar". Ha rákeresünk a kifejezésre a neten, pontosan tájékozódhatunk a napi árfolyamról. A pénzváltás teljesen biztonságos, vannak vállalkozók, akik üzlethelyiséget bérelnek, és úgy működnek, mint egy hagyományos pénzváltó, mások csak az övtáskájukban tartják az összegumizott pénzkötegeket. Első alkalommal 11-ért, pár nappal később 12,5-ért sikerült váltanom.

Mindez a 2002-es válság hozadéka.

"Az 1999-2002 időszakra az argentín államadóság kezelhetetlenné vált. Ennek okai:

- a '80-as évek adósságainak hagyatéka,

- alacsony adók, és a korrupció,

- növekvő állami kiadások,

- állami adóbevételek zuhanása a recesszió nyomán.

A nemzetközi befektetők elvesztették bizalmukat az argentín kötvényekben, a kamat mutatók 30% fölé emelkedtek. Argentína az IMF hiteleire támaszkodott, hogy ellensúlyozza a hiányokat.

Megszorítások.

Válaszul a hitelkrízisre, az argentín kormány számos megszorítást foganatosított, úgy mint a kiadások-, illetve a fizetések redukcióját, így próbálva megközelíteni az IMF tervezett deficit csökkentését.

A megszorítások a GDP eséséhez vezettek, de nem oldották meg a hitelválságot, mivel ugyanezen megszorítások allacsony gazdasági növekedést eredményeztek. 2001-ben Argentína igazi krízisben volt. A gazdaság összeomlóban, az utcákon tüntetések tomboltak [...] Ez volt az a pillanat, amikor az ország már nem bírta a külső tartozásait, és feloldotta a befagyasztott valuta árfolyamokat. (Korábban törvényben rögzítették az 1peso=1dollár árfolyamot.)

A rögzített árfolyamok elhagyása

Argentína elhagyta a befagyasztott árfolyamokat, és felhagyott azzal, hogy megpróbálja rögzített árfolyamon tartani a valutáját a dollárral szemben. A kormány megpróbálta a nagymértékű pénzkiáramlást is megakadályozni, a bankszámlák 12 hónapos befagyasztásával. A rögzített árfolyam elhagyása az argentín fizető eszköz nagy arányú leértékelődéséhez vezetett. Az 1 peso=1 dollár, 2002-re 4peso=1 dollárra változott. Az infláció 80%-os volt.

Ez behozatali inflációhoz, és az életszinvonal nagyarányú csökkenéséhez vezetett." [2]

Andreatól három nap múltán eljöttem, de tekintve, hogy az előző több mint egy hónapban minden estét mások vendégeként töltöttem, pár napig még a városban maradtam egy hostelben. Napi 45 pesot fizettem, reggelivel.

20140130_115651.jpg20140130_115411.jpg

Ezekben a napokban mentem el Tigre-be, erről majd egy következő írásban számolok be, illetve kószáltam egy kicsit La Boca-ban. 'A száj' a város egyik legpatinásabb negyede, az ideérkező spanyol gyarmatosítók alapították. Később az élelmiszerkereskedelem vált jellemzővé a körzetben, innen a név: la boca. Mostanra turista látványossággá degradálodott a környék. Éttermek, bárok, az utcán tangozó párok... Mindezektől néhány utcányira található a Club Atlético Boca Juniors stadionja. Annak idején itt játszott Maradona is. La Boca turistáktól hemzsegő utcáitól kissé eltávolodva azonban azt tapasztaltam, hogy a város más pontjaitól eltérően itt minden üzletet rács véd, csak csengetésre engednek be. Miközben a térképet böngésztem a telefonomon, egy mellettem elrohanó srác megpróbálta kikapni a kezemből. Szerencsére nem sikerült neki. Így, közel fél év után, megvan ez a dél-amerikai élmény is.

20140130_124657.jpg20140130_121118.jpg

Jártam a belváros hétvégi bolhapiacán is, a Mercado Santelmo-n, ami valójában egészen kicsi, viszont a hozzá csatlakozott kacatárusok sora szinte végtelen. Nem kedvelem az efféle látványosságokat.

20140126_125007.jpg20140126_125047.jpg

Összességében Buenos Aires kultúráját és lakóit tekintve is inkább hasonlít egy európai városra (a lakosság nagyrésze olasz és spanyol bevándorlók leszármazottja), ilyen értelemben nem kifejezetten tartozik azok közé a dél-amerikai élmények közé, amikért ide jöttem, amiket szeretek.

 

2014.02.11.

 

[1] http://www.whatargentina.com/argentina-military-dictatorship.html

[2] http://www.economicshelp.org/blog/5422/economics/argentina-crisis-and-recovery/

[3] http://www.globalresearch.ca/the-dirty-war-and-argentinas-military-dictators-women-killers-and-baby-thieves/5326828

A bejegyzés trackback címe:

https://fecundusbalbus.blog.hu/api/trackback/id/tr636160915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása