Free tracking counter

Mechoneo, kolduló egyetemisták Osorno utcáin

San Carlos de Bariloche-ből a chilei Osorno-ig váltottam jegyet. A 200-250 kilométeres távért 240 pesot fizettem. Ezzel végleg magam mögött hagytam, Argentínát, és argentín Patagónia festői tájait.

20140320_142832.jpg

„Miután a spanyolok a térségbe érkeztek, Francisco de Villagra altábornagy Santa Marina de Gaete néven kísérelt meg várost alapítani a mai Osorno helyén 1553-ban. Tette mindezt Pedro de Valdivia kormányzó feleségének tiszteletére. A terv azonban sikertelen maradt Valdivia halála miatt.
1557-ben aztán García Hurtado de Mendoza y Martínez kormányzó érkezett Chilébe. Egy évvel később megalapította a várost  Villa de San Mateo de Osorno néven, nagyapja tiszteletére, aki Osorno grófja volt. A települést 1602-ben a Hulliche indiánok lerombolták, a spanyol telepesek nagyrésze Chiloé-ba menekült.
Egészen 1792-ig nem sikerült békét kötni a bennszülött csoportokkal, de miután ez megtörtént, 1796-ban Ambrosio O´Higgins újra alapította a várost Osorno fennmaradt romjain. Ezen cselekedete után Osorno Márkijaként is emlegették.
1798-tól 1802-ig Osorno a perui alkirályság felügyelete alá tartozott, ezután, 1811-ig a Capitanía General de Chile hatósága alá, majd újra Peruhoz. 1822-től aztán már végleg Chiléhez.” [1]

Az út a Puyehue Nemzeti Parkon keresztül vezetett, tehát továbbra is pompás kilátásban volt részem, nem beszélve arról, hogy az európai színvonalú buszon még elemózsiát is szolgáltak fel.

20140320_140430.jpg20140320_140108.jpg

Az argentín határon zökkenőmentesen és gyorsan haladtunk át, a chilei oldalon viszont legalább két órát dekkoltunk. Mindannyiunkat leszállítottak a buszról, felsorakoztattak egy teremben, és váltott kutyákkal legalább háromszor körbeszagoltattak. Még mindig nem tudom, hogy kábítószert kerestek-e, vagy sajtot, almát, húsárút. Ezeket is tilos transzportálni ugyanis, a fertőzések miatt. Ezt a mókát aztán még egyszer megismételtük a csomagokkal. Néha elvezettek egy-egy fiatalt, aztán visszahozták. A végén aztán hiánytalan létszámban folytattuk az utat.
A legszembetűnőbb változás az volt, miután elhagytuk a Nemzeti Park hegyeit, és sík terepre érkeztünk, hogy minden zöld. Rengeteg zöldségekkel és gyümölcsökkel beültetett földet láttam. A Tűzföld és Argentína déli részének kietlensége után ez mesésnek tűnt. Feltehetően gazdag és fejlett lehet a mezőgazdaság mellett az állattartás is a térségben. Szerintem más oka nem lehet, hogy  Osorno-ban aztán lépten-nyomon botlottam a hatalmas szarvasmarhákat és bikákat ábrázoló "szobrokba".

20140321_102848.jpg20140321_113935.jpg

Mindig izgalmas egy új városba érkezni, egy másik országba meg főleg. Szeretem figyelni, hogy mennyiben mások a buszok, az épületek? Mit árulnak az utcán? Hogyan öltöznek az emberek, milyen az iskolások egyenruhája? Mennyibe kerül egy tábla csoki?

20140321_104615.jpg20140321_102810.jpg

Az állomáson érdeklődtem olcsó szállás után, de az ajánlott néni házában már nem volt hely, így tovább keresgéltem. Végül 13 000 chilei pesot fizettem egy éjszakáért. Jó kis szobát kaptam reggelivel, volt TV is, a fürdő az közös volt a folyosó végén.

Otthon nincs tévém, tehát nagyon tudom élvezni, ha valahol nézhetem. Nem volt ez mindig így. Nekem is volt internet és televízió előfizetésem. Aztán néhány éve egy költözés alkalmával nem vittem magammal az új helyemre. Életem egyik legjobb döntése volt. Az első két hetet nehezen bírtam, mert nem tudtam mit kezdeni magammal esténként, amikor „normálisan” bámultam valami hülye műsort, vagy bárgyú sorozatot. A frusztráció megoldásra tör. Elkezdtem társaságba járni. Rövid időn belül azt vettem észre, hogy újraéledtek a szociális viszonyaim, és jól is érzem magam bennük.

fb_rekl.jpg

Előző délután csak nagy nehezen bólintott rá a reggelire a háziasszonyom. Reggel megértettem miért. Az objektum alapvetően nem volt felkészülve ilyesmire, ezért az emeleti, saját lakásában kellett vendégül látnia. Kaptam kávét, kenyeret…, aztán indultam kószálni.

20140321_174703.jpg20140321_125550.jpg

20140321_103842.jpg20140321_110849.jpg

A legfeltűnőbb különbség Argentínához képest az volt, hogy itt sokkal több a sötétebb bőrű, fekete hajú ember. Chilében hatékonyabban tudták tartani magukat az őslakosok, Argentínában már a XIX. század végére kiirtották őket.

A másik furcsaság az volt, hogy mezítlábas, szakadt, festékes ruhába öltözött fiatalok garmadája koldult város szerte. Azt gondoltam, hogy valamilyen maskarás ünnep része lehet, mert láthatóan mindegyikük igen jó kedélyű volt. Mindössze 100 pesot kértek. Kíváncsiságom okán kétszázat ajánlottam az egyik párnak, ha lefényképezhetem őket, és elmesélik mi is ez az egész.

20140321_120020.jpg

- Elsőéves orvostanhallgatók vagyunk, – mesélték egymás szavába vágva – és itt az a szokás, hogy év elején koldulnunk kell.

Később tudtam meg, hogy ez egyfajta gólya avatás. Az idősebb diákok elveszik az elsőévesek cipőit, lelocsolják őket ecettel, lisztet szórnak rájuk, megszaggatják a ruháikat és koldulni küldik őket, hogy vissza tudják vásárolni a lábbelijüket. Tetszett az ötlet, hogy az idióta, jellemzően italozáshoz kapcsolódó gólya-próbák helyett itt valóban alázatot tanulhatnak az elsőévesek. Megtanulhatják mennyit is ér 100 peso valójában. Azonban a magyarországi túlkapásokhoz hasonlóan itt is előfordul, hogy  a kelleténél messzebbre mennek az idősebb diákok, éppen ezért sok helyen már be is tiltották. A szokás nem csak Osorno-ra jellemző. Az angol nyelvű The Santiago Times is foglalkozott a jelenséggel.

„Az iskolaév kezdetén Santiago utcáit ellepik a pénzt kolduló chilei egyetemisták. A ruháik megszaggatva, testüket bűzös fűszerek borítják, néhányuknak részben még haja is le van borotválva. Ami első látásra egy katasztrófa következményének tűnik, az valójában egy évenkénti beavatási szertartás, mely során a másodévesek „üdvözlik” az elsőéves egyetemi hallgatókat. Ez a ködös szokás, melyet ’mechoneo’ néven ismernek, 40 éve van jelen Chile tradicionális egyetemein, és mostanra már a magániskolákban is megvetette a lábát.” [3]

20140321_152531.jpg20140321_161456.jpg

20140321_174637.jpg20140321_174949.jpg

Osorno, épitészetét tekintve meglehetősen eklektikus. A tetszetős kőházaktól a faházig mindent láttam. A szállásom közelében található német temető arról árulkodott, hogy a területen jelentős lehet a német befolyás. A falakról itt sem hiányoztak a graffitik.

20140321_111046.jpg20140321_160525.jpg

„1848-tól a chilei kormány már ösztönözte a németeket a betelepedésre. Ennek oka az, hogy 1845-ben életbe lépett a  ’Szelektív Bevándorlási Törvény’. A törvény célja az volt, hogy középosztálybéli, magas kulturális szinten élőket bátorítson a déli területek kolonizálására. A jelentések szerint ennek nyomán 20 000 ember érkezett Chilébe, ebből 11 000 német volt. A XX. században nagyon sok német zsidó menekült ide a holokauszt elől, a háború után pedig a náci Németország vezetői a felelősségre vonás elől. […] A német nyelvet máig 200 000 chilei beszéli, és vannak német iskolák, újságok, folyóiratok.” [2]

20140321_110537.jpg20140321_130422.jpg

Ahogyan azt fentebb már említettem, a környék nagyon gazdag zöldségekben és gyümölcsökben. Szinte bármi kapható ezekből az utcán. Volt itt azonban még valami. Első pillantásra azt gondoltam, hogy sült sertésbőr amit szintén sokan árulnak, de miután megkérdeztem, kiderült, hogy alga. Így már a többi herkentyűt is felismertem, szárított kagylók. Chile annyira keskeny ország, hogy szinte teljes hosszában mondhatjuk tengerpartinak a településeit. Ahogyan az a képeken is látható, sajt társaságában kínálják a portékát. Sajnos a halat és a vízi élőlényeket nem kedvelem, ezért nem tudom elmesélni milyen is a 'szárított disznóbőr alga', de van egy olyan érzésem, hogy ezzel a hiánnyal együtt tudok majd élni. A sajtot megkóstoltam, finom volt.

20140321_130608.jpg20140321_130056.jpg

A gasztronómiai érdekességek sora itt nem ért véget. Egy klasszikusnak tűnő épület (olyan színházféleségnek tűnt) kapuinál intenzív sürgölődésre lettem figyelmes. Bementem. Már a folyosókon is zöldségeket, gyümölcsöket és egyéb finomságokat kínáló standokat találtam, a bálteremben aztán még több, úgy tűnt, őstermelő árulta a portékáját. Megtudtam, hogy hetente egyszer rendeznek itt piacot, szerencsémre épp belebotlottam.

20140321_113218.jpg20140321_112940.jpg

20140321_111647.jpg20140321_112536.jpg

20140321_112346.jpg20140321_112223.jpg

A tetszetős, kézzel kötött gyapjú pulóverek ellenében inkább azt a furcsa kis gyümölcsöt találtam csábítónak, aminek a nevére már nem emlékszem, de igazán ízletes volt. A képen, a tenyeremen látható, azt a kis fehérebb részét kellett leharapni. Sem az illatokat, sem az ízeket nem tudom érzékletesen meghatározni, tehát ettől most eltekintenék. Tele volt maggal, és édes volt.

20140321_112036.jpg20140321_122848.jpg

Számomra ilyen volt Osorno. Barátságos nagyváros, felhőkarcolók és komolyabb emeletes házak nélkül. Emberi léptékű, emberi kapcsolatokkal teli. Amiért feltétlenül megérdemli az öt csillagot az az, hogy itt is találkoztam az utcán gyakorló dobosokkal. Magával ragadó élmény hallgatni őket.

20140321_180645.jpg20140321_180639.jpg

Legközelebb már Santiago de Chile-ből jelentkezem.

 

2014.04.15.

 

[1] http://www.welcomechile.com/osorno/history.html

[2] http://newriveracademy.org/kayakblog/why-are-there-so-many-germans-in-chile/

[3] http://santiagotimes.cl/chiles-university-students-face-initiation-and-hazing-rites/

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fecundusbalbus.blog.hu/api/trackback/id/tr906936189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.