Free tracking counter

A blogom pszichológiája

Miért kezdtem el blogot írni? Azt hiszem egy bloggal kapcsolatban ez a legfontosabb kérdés.

10505279_1443784819216833_5135882212453206810_n.jpg

A válasz lehetne,

- valamely ideológiához köthető blabla, mint például: Szerettem volna megosztani a tapasztalataimat másokkal, ezen keresztül hozzátenni egy jobb világ... Az ideológiákról viszont pont az a véleményem, ami az elvekről is. Az elv olyan mint a fing. Egy darabig tartogatjuk, aztán úgyis elengedjük.

- valamilyen szentimentális indok, például: Ezen keresztül szerettem volna édesanyámat és a barátaimat tájékoztatni a hollétemről.

10408898_1438401219755193_9082939951508999709_n.jpg10374891_1423240757937906_5338963635340144307_n.jpg

A valóságban azonban ennél sokkal prózaibb a magyarázat.

Pénz Az indulásom előtt nem sokkal tért vissza Dél-Amerikából egy népszerű blog szerzője, aki az egyik bejegyzésében azt írta, hogy "...az Index minden hónapban kis, de nem megalázó összeggel járul hozzá a költségekhez." [1] Gondoltam nekem is jól jönne egy kis kavics.

Presztizs Alapvető emberi szükségletünk a megbecsültség, az elismertség. Az életem biológiai értelemben teljesen sikertelen (nincsenek gyermekeim). Az ebből fakadó frusztrációimat tehát mások figyelmével, idegenek szeretetével próbálom kompenzálni. Erre kitűnő felületnek tűnt egy blog.

"1. Azt mondják Justin Hall, szabadúszó újságíró volt az első blogger. 1994-ben, az egyetemi évei alatt tette közzé az első blogját.

[...]

3. 1999-ben még csak 23 blog létezett, mára több mint 1,5 millárd található az interneten. Csak a WordPress.com 60 milliónak ad otthont. Minden fél másodpercben születik egy új blog. Az egyesült Államokban 31 millió blogíró él.

4. A blogok több mint 60%-a angol nyelvű. A további legjelentősebb nyelvek a spanyol, a portugál és az indonéz.

5. A blogoló közösség több mit a felének nem csak egy blogja van. A profi blogolóknak átlagosan négy van. A blogolóknak csak 27%-a ír teljes munkaidőben.

6. Ötből egy blogger naponta frissíti a blogját. A legtöbben reggel 7 és 10 között olvassák a blogokat.

7. A blogolók előszeretettel használják a közösségi médiát, hogy reklámozzák írásaikat. Egy blogger átlagosan 5 közösségi média oldalát használja.

[...]

10. A blogolók kevesebb mint 10%-a keres annyit, hogy el tudja látni a családját. Több mint 80% még 100 dollárt sem keres vele." [2]

10458556_1448838282044820_7455825393430108708_n.jpg1607010_1461853540743294_6237722258562078241_n.jpg

"A BLOG (vagy weblog) egy folyamatosan frissülő, szubjektív tartalmú, valamilyen téma köré szerveződő weboldal. A web és napló (log) szavak összevonásából keletkezett." [4]

Egy éve vágtam bele az írásba. Önközpontúságom okán természetesen azt gondoltam, hogy a cikkeimet rögtön ezrek olvassák majd. Hát nem így lett. Eddig egy kanyit nem kerestem a bloggal. Az már tiszta, hogy az olvasottság vonzza a hirdetőket, de hogyan csábítsam az olvasókat, ha maguktól nem jönnek?

Egy út maradt, kénytelen voltam prostituálni magam. Például az elveim ellenére (ugye mondtam az előbb, hogy az elv olyan mint a fing) regisztráltam a facebook-on, és létrehoztam egy oldalt.

fb6.800.jpg

Az alapvető elhatározásom az volt, hogy teljesen névtelenül és arctalanul viszem végig ezt a blog témát. Ezért választottam például a fecundus balbus nevet, amely alliterál a valódi nevemmel, de mégsem az.

fecundus    
termékeny, szapora, jövedelmező
termékenyítő, megtermékenyítő
{átv} gazdag, bőséges, vmben {abl, gen} bővelkedő, bővizű {forrás}, tele, telt {serleg}

balbus    
dadogás
hebegő, dadogó

Ezért csináltattam a zászlót. Gondoltam az jelképezi majd a jelenlétemet a különböző helyszíneken. (A zászló másik célja az volt, hogy rápirítsak a magamban "karosszék utazóknak" aposztrofált blogírókra, akik külföldi oldalak cikkeit másolják, listákat készítenek a tíz legcsodálatosabb karibi úti célról, de még soha nem lépték át az ország határát. Tudom. Ne is mondd! Van ez a Robin Hood szindrómám, ilyenkor igazságosztónak érzem magam.)

10407461_1425430514385597_8288106161027051613_n.jpg10547517_1443120409283274_196731980737396704_n.jpg

Tehát egy egoját rombolni próbáló, de mégis mérges és elkeseredett igazságosztóként indítottam a facebook oldalamat. A következőt figyeltem meg. Ha mellékelek egy arcképet az üzenetek mellé, tízszer annyian kedvelik, mintha csupán egy elképesztően érdekes és egyedi sztori, vagy képsorozat lenne. Engedtem a kísértésnek, a facebook oldalam tele van az arcommal.

Ekkorra már elkapott a gépszíj. Figyeltem hányan, mikor és mit kedvelnek? Mikor érdemes nyilvánosságra hozni a cikkeket? Figyeltem, hogy mások cikkeit hányan olvassák?

Ez egy őrület. A névtelenségtől és arctalanságtól fél év alatt eljutottam odáig. hogy az egom irányítson ebben a témában. Az ego pedig figyelmet igényel, méghozzá kielégíthetetlen mértékben.

Mindez csak egy szegmense annak az őrületnek, amibe a blogolás nyomán kerültem.

20140319_160938.jpg20140316_172242.jpg

Itt van például egy a másik sztori. Pár hónapja megjelent rólam egy cikk valamelyik bulvárlapban. Ez rendben is van, az unokahúgom írta. Ami elgondolkoztató volt ezzel kapcsolatban, hogy a lap facebook oldalán olyan (tisztelet a kivételnek) ordenáré és rosszindulatú kommenteket kapott az írás, ezen keresztül persze én, hogy köpni nyelni nem tudtam. Sajnálom, hogy nem másoltam ki őket, mert mostanra már törölték. A lényeg általában az volt, hogy miből van pénzem az utazásra, a miből drogoztam, és ha már drogoztam, vissza se jöjjek Dél-Amerikából. Alapvetően, egy naiv, jóindulatú ember vagyok, tehát teljes értetlenséggel álltam a jelenség előtt.

- Hát nem az a lényeg, hogy valaki egyszerűen érdekes kalandokat él át, amiket meg is oszt? - gondoltam.

20140309_191040.jpg20140307_145705.jpg

Aztán rá kellett jönnöm, hogy nem az. A választ mostanában találtam meg, amikor alkalmi kisegítőként egy szállodában reggeliztettem. A büfé feltöltésén, a szennyes leszedésén túl volt még egy fontos feladat, meg kellett akadályozzuk a vendégeket abban, hogy szendvicseket készítsenek. Jellemzően lengyel, ukrán, belarusz csoportokat látnak vendégül ezen a helyen. Ez azért fontos, mert a világ más tájairól érkezett vendégek étkezési szokásai ettől nagyban eltérnek. Kivéve az enyémet. Én megértem a szendvicskészítőket, hiszen én is így viselkedem amikor utazom. Reggelinél annyit eszem, amennyi csak belém fér, ha van rá lehetőség kétszer is. Miért? Azért, hogy a napban minél kevesebbet kelljen kajára költenem.

20140215_123321.jpg20140125_131134.jpg

Egy korábbi cikkemben írtam Magdalena-ról, a lengyel biológusról.

Végre találkoztam valakivel, aki megérti miért úgy utazom, ahogy.

- A táskám tele van a kávéházakból elcsent zacskós cukrokkal - meséltem neki, - a zsebemben meg az innen onnan letekert vécépapír.

- Ne is mondd! - legyintett egyetértően. - Én azokat a kis ketchupokat, és mustárokat is gyűjtöm. [3]

Úgy tűnik, mi kelet-európaiak ilyenek vagyunk. Vagy csak az én nemzedékemmel lezárult generációk ilyenek? Nem tudom. Gyanítom viszont, hogy a dolog hátterében a csóróságunk állhat. Nekünk háromszor-négyszer annyit kell dolgoznunk egy busz-, vagy repülőjegyért, mint a világ más tájairól induló utazóknak. Ez felértékeli az utazást, de könnyen megmérgezheti a mindennapokat.

Itt vagyok én. Több írásomban is említést tettem arról, hogy nem szeretem a hostelek közönségét (a hostelek a többágyas szobákkal rendelkező olcsó szállások). Amikor azt mondom nem szeretem, az enyhe kifejezés, mert amikor ilyen helyeken szállok meg gyűlölöm a többi embert, ami ugye csak nekem van káromra, hiszen ők ebből mit sem sejtenek. A fenti példa nyomán elgondolkoztam azon, hogy mi lehet ennek a gyűlöletnek a gyökere. Arra következtetésre jutottam, hogy az irigység. Irigy vagyok azokra a huszonéves angol, amerikai, francia fiatalokra, akik ki tudják fizetni a 300-400 dollárt egy három napos túráért Kolumbia partjai mentén, a 100-200 dollárt az Atacama sivatagban, vagy az 5-6000 dollárt egy látogatásért az Antarktiszra.

Miután ezt felismertem máris kevésbé frusztrálnak a csipkelődő, rosszindulatú kommentek. Ezek írói is egyszerűen irigyek, a különbség köztünk csupán annyi, hogy ők szóvá is teszik. A paradoxon az, hogy egy irigyre irigykednek. Mókás, nem?

20140111_172945.jpg20131212_124840.jpg

Mára legyen ennyi a filozofálgatásból. Befejezésül álljon itt az egyik kedvenc tanmesém.

- Mester! - kérdi mesterét a tanítvány - Hogyan éljem az életem?

- Ahogy tudod - válaszolta a mester.


2014.11.09.

[1] http://panamericana.blog.hu/2011/08/16/faq_34
[2] http://www.ezaroorat.com/blogging/facts-about-blogging
[3] http://fecundusbalbus.blog.hu/2014/10/12/el_calafate
[4] http://mark.hu/mi-az-a-blog/

A bejegyzés trackback címe:

https://fecundusbalbus.blog.hu/api/trackback/id/tr836879861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.