Free tracking counter

Puyuhuapi, egy cseh falu Chilében

El Calafate-ből kisétáltam a városon túlra és stoppoltam tovább. A célom innentől már az volt, hogy folyamatosan észak felé haladva átkeveredjek Chilébe. El Calafate után van még egy népszerű város, El Chalten. Csaknem mindenki meglátogatja, aki a környéken jár. Nekem nem esett útba, de gondoltam, ha arra megy valaki vele tartok. Szinte még be sem melegedett a hüvelykujjam, amikor már meg is állt egy chilei rendszámú autó.

- Merre mész? - kérdezte a sofőr.

- Északnak tartok, - válaszoltam- tulajdonképpen Santiago de Chile lenne a cél.

- Nagyszerű, szállj be! - invitált mosolyogva.

20140318_113854.jpg20140318_113826.jpg

Így vette kezdetét ismeretségem, és három napos közös utazásom Evelyn-nel és Salim-mel.

Nem beszélek jól spanyolul, ők pedig nem beszéltek más nyelvet, tehát elég mókás volt a kommunikációnk. Ha valamit nem értettem, azt Salim elmondta Evelyn-nek, aki aztán türelmesen elmutogatta, hogy miről van szó.

A következő történet bontakozott ki. Mindketten korombéli, középkorú emberek. Salim szülei Jeruzsálemből települtek Chilébe. Ő már itt született. Evelyn-nel pár éve ismerkedtek meg, a munkájuk kapcsán. Arról nem esett szó, hogy ez mi, csak arról, hogy Salim rengeteget dolgozik. Santiago de Chile-ben élnek. Akkor éppen a szabadságukról igyekeztek hazafelé, amit Chile déli részén töltöttek. Jártak Punta Arenas-ban, ahol magam is megfordultam, voltak a Torres del Paine Nemzeti Parkban, előző nap pedig, hozzám hasonlóan, a Perito Moreno gleccsernél. Chile, ezen déli vidékein nincsenek utak, tehát aki autóval tekereg, az kénytelen átjönni Argentínába. Szűk egy hetük maradt, hogy újra munkába álljanak Santiago-ban, tehát elég tempósan kellett haladniuk. Ennek megfelelően kihagytuk El Chalten-t, és meg sem álltunk a 620 kilométerre található Perito Moreno-ig. Aki figyelmesen olvasta az eddigieket, most kissé zavarban lehet.

- Mi az, hogy meg sem álltunk Perito Moreno-ig? - hangozhatna a felvetés. - Hát nem onnan jöttök éppen?

Valóban ugyanaz a nevük, de az egyik a gleccser, a másik pedig egy kisváros.

Utunk a Ruta 40-en vezetett. Amikor délnek tartottam, akkor az evvel párhuzamos, de az atlanti partszakaszon futó Ruta 3-on haladtam. A Ruta 3-ról kicsit bővebben itt írtam. A különbség óriási. Míg a keleti oldalon futó országút, ugyan csak kétszer egy sávon, de végig aszfaltozott, addig a Ruta 40 nagyon hosszan csak földutat jelent. Ennek megfelelően a teherforgalom a másik úton zajlik, itt kevesebb a forgalom.

Este volt mire befutottunk a településre. Próbáltunk keríteni valami olcsó szállást. Egy vacak szállón kötöttünk ki. Egy többágyas szobában, egy ágyért 120 argentín pesot fizettem. Salim-ék ugyan itt, egy külön szobát vettek ki. Miután eddigre egyértelművé vált, hogy egy irányba tartunk, megkérdeztem őket, hogy másnap is velük tarthatok-e?

- Azt hittem, ezt már megbeszéltük - válaszolta Salim. - Nyugodtam gyere velünk, szívesen látunk.

Huh! Azért ez óriási könnyebbség, illetve épp ennek okán nagyon megnyugtató volt. Abban maradtunk, hogy reggel találkozunk.

Így is lett. Meghívtam őket reggelire, aztán rögvest indultunk. A következő úti cél Chaltén volt, már a chilei oldalon. Ez szintén nem azonos a korábban említett El Chalten-nel. A chilei határátkelőt két útvonalon lehet megközelíteni Perito Moreno-ból. Az egyik az aszfalt út, a másik egy földút, ami a nagy semmin, a tanyákon, a földeken keresztül vezet. Természetesen ez utóbbit választottuk. Az aszfalton 190 kilométer lett volna a határ, így csak 100.

20140318_124215.jpg20140318_123938.jpg

Ez a száz kilométer viszont hosszú órákba telt. Nem mintha nem lett volna izgalmas. Nagyon élveztem a környezetet. Gyakorlatilag semmi nincs ezen a tájon. Nincsenek fák, nincsenek házak. A harmadik óra elején befutottunk egy farmra. A GPS szerint rajtuk keresztül vezetett az út. Öt-hat férfi szorgoskodott, hogy egy teherautót megrakjanak szalmával. Szegények úgy néztek ránk, mintha a Marsról érkeztünk volna. Amikor elmondtuk hova szeretnénk eljutni, ajánlották, hogy kövessük a teherautót.

20140318_134224.jpg20140318_134316.jpg

Olyan elképesztően szűk, keskeny ösvényeken lavírozott a csotrogány, hogy meg voltam győződve, rögvest felborul, ledől, lecsúszik. De nem. 35-40 perc múlva el is értük a határátkelőt. Egy házikó, meg egy klotyó, és persze egy határőr. Egyedül. Fekete srác volt, bluest hallgatott. Itt már becsatlakozott a fent említett másik út is, amit helytelenül aposztrofáltam aszfaltozottként, mert az is földút volt, de a komolyabbik fajta. Az, amelyiken a kamionok is tudnak közlekedni. Ettől függetlenül halálosan elhagyatott volt a hely. Meglehet, hogy én voltam az első magyar, aki itt átkelt. A határőr életében biztos. Érdeklődő srác volt, örült amikor megmutattam a térképen merre van Magyarország. Kicsit trécseltünk még, készítettünk néhány közös képet, aztán indultunk tovább. Ez volt az argentín oldal. Két kilométerrel arrébb következett a chilei ellenőrző pont. Nem értem miért, de ez már egy komolyabb intézménynek tűnt, még vámos is volt, aki bekukkantott a kocsi csomagtartójába. A másik különbség az volt, hogy innentől kifogástalan minőségű aszfaltozott út vezetett tovább.

20140318_150228.jpg20140318_150636.jpg

Jól haladtunk. A következő város, ahova betértünk Coyhaique volt. Semmi említésre méltó. Talán egy boltnál álltunk meg kaját venni. Azt már Punta Arenas-ban mefigyeltem, hogy Chilében sokkal könnyebben tudok elérhető árú, de viszonylag tartalmas élelmiszereket venni. Argentínához képest olcsóbb a kenyér, van tömlős krémsajt és a konzerv tonhal is megfizethető. Innen aztán tovább haladtunk, és bár kis kitérőt jelentett, bementünk Puerto Aysén-be is. A pár órával ezelőtt, Argentínában tapasztalt kopár tájat itt már buja zöld növényzet váltotta fel. Az út mellett például teljesen természetes egy zuhatag.

20140318_160047.jpg20140318_155524.jpg

Chile a Csendes-óceán partján fekszik. Itt a déli részen elképesztően csipkézett a part. Egyes öblök, nyúlványok, akár 60-70 kilométer mélyen is utat törnek a szárazföldben. Puerto Aysén is egy ilyen öböl csúcsánál található. Innen például indulnak kompok, amelyek autóval együtt elszállítanak Puert Montt-ig, ahonnan aztán már van út észak felé. Sajnos Salim nem hajlandó az autóján kívül semmilyen más közlekedési eszközre felülni, ezért a komp sem jöhetett szóba. E miatt nem tudnak például Európába sem eljutni. Viszont Dél-Amerikában már sok helyen jártak.

20140318_170600.jpg20140318_170542.jpg

"A Chilét három oldalról övező, látszólag szinte áthatolhatatlan határvonalaknak köszönhetően, az ország középső, gazdag völgye javarészt ismeretlen volt a külső világ számára, egészen a XV. század közepéig, amikor az inkák megindították az egész kontinensre kiterjedő hódításaikat. Tupac Yupanqui uralkodása alatt, egy inka sereg átküzdötte magát a 600 mérföld hosszúságú sós medencén, az Atacama sivatagon. Oázistól oázisig haladtak egy olyan száraz vidéken, melynek egyes részein semmi nyoma, hogy valaha is esett volna ott eső. Miután elérték a központi völgyet, az inkák a mapuche-kel találták szembe magukat. A három araucan népcsoport egyikével, akik a területen éltek. [...] Az inkák megvetették a lábukat az elfoglalt területeken, de nem tudták tovább szorítani a megingathatatlan mapuche-kat." [1]

A kikötőbe tett rövid kitérőnk után folytattuk az utunkat észak felé. Már késő délután volt, amikor a chilei aszfalt út is elfogyott. Innentől egy szűk földúton tudtunk tovább haladni, amit dzsungel szegélyezett. Ez a nemzeti 7-es út. Hamarosan ránk sötétedett. Salim-nek csak papír térképe volt, tehát ismét hasznosnak bizonyult a Samsung GPS rendszere, illetve a ForeverMaps2 alkalmazás (bővebben itt írtam erről).

20140318_200800.jpg20140318_201049.jpg

"Kevesebb mint száz évvel később, az inkákhoz hasonlóan, a spanyolok hódították meg a területet. Pedro Valdavia, Peruból délnek indulva, az inka ösvényeket követve, 1541-ben érkezett a központi völgybe. Februárban megalapította Santiago-t, majd nem sokkal ezután mapuche területekre hatolt be, ahol erődítményeket hozott létre. [...] Chile hét éves hadviselést követően, 1817-ben vívta ki függetlenségét Spanyolországtól. A déli mapuche területek, melyek függetlenek maradtak a spanyol fennhatóság idején, kitartottak az új chilei kormánnyal szemben is. Ellenállva az összevont lovasságnak, és modern tüzérségnek, megvédték autonómiájukat, egészen a század közepéig,. Eztán fokozatosan felfegyverzett telepesek érkeztek a területre." [1]

20140319_110227.jpg1958058_1406767969585185_1571828415_n.jpg

Későn este érkeztünk Puyuhuapi-ba. Egészen apró falucska. Lefutottuk a szokásos köröket a szálláskereséssel kapcsolatban, végül egy családnál kötöttünk ki. Egy külön szobáért, közös fürdővel, reggelivel 13000 pesot fizettem.

20140319_102819.jpg20140319_105008.jpg

Pontosan nem ismeretes honnan ered a település neve. Egyesek szerint a huilliche nyelvből, melyben a "puyu" egy bizonyos virágot jelöl, a "huapi" pedig szigetet jelent. Mások szerint a mapundungun nyelvből, melyben a "puye-k helye"-t jelenti. A puye egy egészen pici hal. Egy viszont biztos, népszerű célpont az északról érkezők körében. Ez köszönhető a közelben található melegvízű forrásuknak, illetve a szintén közeli vulkánnak.

20140319_111851.jpg20140319_111942.jpg

Puyuhuapi története Rossbach-ban, a mai Hranice-ben, Csehországban kezdődött. Itt határozta el Robert Uebel, hogy expedíciót indít Chilébe. Otto Uebel, Karl Ludwig, Walter Hopperdietzel és Ernesto Ludwig társaságában indultak útnak, és 1935-ben megalapították Puyuhuapi-t.

20140319_110033.jpg1509880_1406768046251844_1920995532_n.jpg

A települést akkoriban csak vízen, vagy légi úton lehetett megközelíteni. Ennek köszönhetően a falucskában jelentős iparággá fejlődött a hajókészítés.

Másnap viszonylag korán indultunk. Az út mellett elkeseredetten stoppoló fiatalokat láttam. Erre nem túl nagy a forgalom, gondolom már jó ideje dekkolhattak ott szegények. Az említett útviszonyok miatt ezen a napon újra vissza kellett mennünk Argentínába. Puyuhuapitól a határig 200 kilométert tettünk meg. Közben csodálatos helyeken álltunk meg. Itt láttam például életem talán legszebb folyóját. A víz olyan tiszta volt, hogy türkizkékben pompázott.

20140319_160715.jpg20140319_160938.jpg

20140319_122507.jpg20140319_122646.jpg

20140319_163845.jpg20140319_164340.jpg

20140319_150444.jpg20140319_151802.jpg

A határt Futaleufú közelében léptük át. Az előzőhöz képest ez már kicsit komolyabb határállomás volt, de itt sem töltöttünk többet harminc percnél. Az argentín oldalon Salim felvett még egy idős bácsit, aki chileiként éppen az argentín oldalon lévő szemészetre igyekezett. A környező hegyekből érkezett. Tényleg csak alapszinten beszélek spanyolul, tehát ez nem mérvadó, de alig értettem mit mond az öreg.

- Ezen az oldalon olcsóbb az ellátás? - kérdeztem.

- Nem, csak közelebb van - válaszolta röviden az öreg.

Az argentín Esquel-ben raktuk ki a bácsit. Kajáltunk, Salim odáig volt az argentín süteményekért, vett legalább egy kiló apró, édes sütit, aztán indultunk is tovább. További 340 kilométert tettünk meg, egészen San Carlos de Bariloche-ig. A sors fintora, hogy a városról írt bejegyzésemet (itt olvasható) úgy fejeztem be, hogy nem vágyom vissza ide. Ehhez képest már pár hét múltán sikerült visszajutnom.

fb6.800.jpg

Este kilenc volt mire odaérkeztünk, a városközpontban vettünk búcsút egymástól. Evelyn és Salim három napon keresztül, több mint 1000 kilométeren fuvaroztak, etettek, itattak. Nem az első alkalom, hogy ennyire önzetlen, rendes emberekkel találkozom, mégis meghat ha visszagondolok rá. Salim még megpróbált rám tukmálni egy hatalmas tábla csokoládét, de azt már nem fogadtam el. Kezet fogtunk, megöleltük egymást, aztán a hátamra kanyarítottam a hátizsákomat, és a hostel felé indultam, ahol korábban három hetet dolgoztam. Ruben-t a tulajdonost még ébren találtam.

- Megengednéd, hogy itt aludjak a nappaliban a kanapén?- érdeklődtem a nyúlfarknyi úti beszámolóm után.

- Természetesen barátom! - válaszolta.

Ez ismét óriási segítség volt. Egyrészt megoldódott az éjszakám, másrészt spóroltam 120-140 pesot.

Korán reggel ébredtem. Lezuhanyoztam a már jól ismert ház egyik fürdőjében, elbeszélgettem kicsit az aktuális önkéntesekkel (hallottak a gulyásról, amit itt főztem, ez jólesett), megreggeliztem, aztán kiballagtam az autóbusz állomásra, ahonnan pár hete keletnek indultam. Most nyugatnak, vissza Chilébe váltottam jegyet.


2014.04.08.

[1] http://www.geographia.com/chile/chilehistory.htm

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fecundusbalbus.blog.hu/api/trackback/id/tr386858081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Solius 2014.11.03. 17:44:30

Köszönet a kellemes cikkért, de meg kell, hogy jegyeznem, hogy erős túlzás cseh falunak hívni, pusztán azért mert Hranice-ből, egy épphogy nem Németországhoz tartozó, akkortájt szinte 100%-ig német nemzetiségűek által lakott településről származó öt német alapította. Fölösleges rápakolni a hatásvadászat kedvéért egy cseh jelzőt, hiszen amúgy is érdekes és értékes a cikk.

Robert Penzes 2014.11.04. 08:46:27

Köszönet a bejegyzésért! Magyon jó volt olvasni arról a helyről ahol jártam már, szép emlékeket ébreszt bennem!
Ami érdekes a helyről hogy 2011-ben az körzet egyik polgármester jelölte Antonio Horváthnak (magyar származása igazolt, apja magyar volt) hívták, sajnos nem maradtunk elég ideig hogy kiderüljön ki nyert, de remélem sikerült neki. Ha érdekel az utunk itt olvashatsz róla: lepattantunk.blogspot.hu/2011_03_01_archive.html

Szívesen mesélek róla ha érdekel valami részlet!
Üdv

micsoda? 2014.11.04. 14:48:26

Ha újra kezdhetném, nyelveket tanulnék, és mennék mint- e remek útleírás szerzője. Köszönet a képekért.

fecundus.balbus · http://fecundusbalbus.blog.hu/ 2014.11.25. 10:13:39

@Solius: Én köszönöm az érdeklődést! Későbbi bejegyzések után is szívesen venném a véleményedet, meglátásaidat.

fecundus.balbus · http://fecundusbalbus.blog.hu/ 2014.11.25. 10:16:55

@Robert Penzes: Hogyne, nagyon is érdekel. Keressetek meg a fejlécben szereplő email-en keresztül, szívesen találkoznék veletek!

fecundus.balbus · http://fecundusbalbus.blog.hu/ 2014.11.25. 10:20:29

@micsoda?: Nagyon köszönöm! Jólesik amit írsz. 45 évesen, válaszként csak a közhely jut eszembe: Sohasem késő!