Free tracking counter

Fray Bentos

Young-tól közel négy órás buszozás következett, egy légkondi nélküli járaton. A menetszél ugyan cukrozott valamit a helyzeten, de még így is olyan volt, mint egy mozgó szauna.

 Fray Bentos

Kicsit meg vagyok akadva. Talán a kezdeti lelkesedésem hagyott alább, vagy egyszerűen kevesebb az energiám, de egyre nehezebben írok. Nem azzal van a problémám, hogy nincsenek tények, amiket közölhetnék, hanem azzal, hogy hogyan. Az élethelyzeteket, amiket az utóbbi időben átéltem, nem találom lelkesítőnek, egyedinek, viccesnek. Nehéz egy ilyen sztoriból valami szórakoztatót összehozni...

Vendéglátóm, Niek (60), kijött értem a buszállomásra. Tíz éve vásárolt, a várostól körülbelül nyolc kilométerre, egy huszonkét hektáros birtokot. Hollandiában született, de élete nagyrészét Franciaországban élte le, Lyontól nem messze a hegyek között. Amiket mesélt, abból azt a képet raktam össze, hogy egy vendégházat üzemeltetett. Az akkori felesége vitte a vendéglátást, ő pedig túrákat vezetett. Mindig is a természet közelében élt, egészen fiatalon kerttervezéssel foglalkozott. A franciaországi házát eleadta, ebből vásárolta az uruguayi birtokot. Két cél vezérelte. Az egyik, hogy megfelelő legyen az időjárás, jó helyen, szép terület legyen. A másik, hogy fel tudja parcellázni egy részét, és el tudja adni. Az első kritérium halmaz maradéktalanul teljesült. A területet, közel négyszáz méter hosszan, az Uruguay folyó homokos partja határolja, az egyik szegletében kisebb eukaliptusz erdő található, lépten nyomon lovak, tehenek legelésznek. A második cél elérése még várat magára. A villanyt már elvezette a tervezett parcellákra, de az értékesítés tolódik. Mindebben, az elmúlt évtől Niek támogatója és lelki társa Irene (31), aki fray bentosi, és két kisgyermekével, Luciával és Nikoval van jelen Niek életében.

20140106_153817.jpg20140106_221219.jpg

Mivel előző életét felszámolta, az üzleti befektetése pedig nem úgy alakult, ahogyan tervezte, Niek bevétel nélkül maradt, ki kellett talánia valamit. Nekilátott hát egy élményparkot építeni az eukaliptusz erdő szélén. Európában, ést ha jól tudom Magyarországon is sok ilyen park üzemel, Uruguayban azonban az övé lesz az első. Mielőtt belevágott a tervezésbe, meglátogatta Franciaország néhány hasonló létesítményét. Ha jól emlékszem azt mondta, ott hétszáz hasonló park üzemel. Miután ezzel megvolt, nekilátott a kivitelezésnek. Az első körben a földhöz közeli játékokat építette meg, elsősorban gyerekeknek, ha minden jól megy, később, öt méter magasságban elkezdi majd a felnőtt verziót is. Akkurátus ember, élete az alkotás. Sok tekintetben a B. Norbit juttatta eszembe. Reggeltől estig dolgozott.

20131228_191722.jpg20131228_191642.jpg

Huszonöt éve lát vendégül önkéntes segítőkkel. Kezdetben (még Franciaországban) ismerősökön, majd a woofing-on keresztül, most pedig a helpX segítségével. Sokáig ő volt az egyetlen uruguayi önkéntes-munkaadó. Mára már hatra duzzadt a számuk (ez sem valami sok).

- Rájöttem, hogy két ember nem kétszer, hanem háromszor annyi munkát tud elvégezni, mint egy - mesélte.

20131228_191657.jpg20131228_191615.jpg

A vendéglátás területén szerzett mérhetetlen tapasztalat nagyban megkönnyítette az én dolgomat is. Megbeszélt és szabályos rendszerben dolgoztunk. Pontosan napi öt órát (természetesen ő sokkal többet), heti öt napban. Bármennyire is nehezemre esett ezt elfogadni, az van, hogy a biztonságunkat a szabályokban találjuk. Örökös lázadóként nagy ívben tettem a szabályokra, nem is voltam túl jól. Mire gondolok amikor ezt mondom? Például arra, hogy biztonságot nyújt a tudat, hogy van munkahelyem, az, hogy ötödikén (pld.) megkapom a fizetésem. Jó tudnom, hogy a munkaidőm négyig tart, és fel tudom venni a gyereket az iskolában ötkor, meg hasonlók. Az ismeretlentől, a rendszertelenségtől félünk. Annak idején irigykedve néztem a L. Balázsra, ahogyan a Jászain fetrengett fényes nappal.

- Össz vagyona a ruha, ami éppen rajta van, gondja egy szál se - gondoltam. Aztán be kellett látnom, hogy ezt az állapotot józanul nem lehet elviselni. Hát így vagyunk összerakva.

20140104_192908.jpg20140103_192905.jpg

Érkezésemkor az élménypark egyébként már készenállt a nyitásra, de volt egy kis bökkenő. Teljesen érthető módon Niek nem akar addig megnyitni, amíg nincs teljeskörű biztosítása a helyre. Azonban ilyen jellegű biztosítást még senki nem kötött Uruguayban, ezért nagyon lassan halad a dolog. Niek azt mesélte, hogy két dolog jellemző az itteni emberekre. Soha nem mondanak nemet, és nem mondják meg ha valamit nem tudnak. Például egy hónapig porosodott a biztosítással kapcsolatos kérvény egy ügynök asztalán, mire kiderült, hogy elakadt az ügy intézésében. Niek ennek megfelelően meglehetősen cinikus az uruguayiak tekintetében. Bevallom bármennyire is szeretnék azonosulni a helyiek életvitelével, világszemléletével (ebben a cikkemben például még felfedezni véltem az entrópia szépségeit a mindennapokban), én is gyakran cinizmussal szemlélem ami körülöttem folyik. Sőt, aki európai létére másképp nyilatkozik az itteni, dél-amerikai életfolyamról, nos, azokat némi gyanakvással fogadom.

20131228_191837.jpg20140104_192724.jpg

A két hét alatt, amíg ott voltam, a park leendő fogadó épületének a burkolásával, padok készítésével foglalkoztam. Voltak megfelelő szerszámok, faanyag.... pazar volt. Csak ne lett volna olyan átkozottul meleg!

20131223_192652.jpg20131227_202535.jpg

Szállásom a már említett homokos parton volt, egy kis kabinban, körülbelül ötszáz méterre a főépülettől. Ez kellő elszigeteltséget biztosított, és gyönyörű volt. A teraszon üldögélve csaknam minden nap megnéztem a naplementét.

20131223_171314.jpg20131227_205829.jpg

December 24-e előtt két nappal érkeztem, tehát kérdéses volt a karácsony. Végül Irene meghívott engem is a csaladjához. Nem mindennapi muriban volt részem. Előhalásztam az egyetlen inget, amit magammal hoztam, felvettem a farmeromat, így indultunk el este tíz után. Fray Bentoshoz közeledve már messziről hallani lehetett a petárdák durrogását, látni lehetett a tüzijátékok villogását. Hát igen. Uruguayban nem éppen "meghitt" ez az este. Inkább hasonlított az egész, egy magyar értelemben vett szilveszteri kerti partyhoz.

Hatalmas latin család, úgy vélem alsó-középosztály beliek, egyszerű emberek. Jelen van Irene minimum nyolc testvére, a teljes családjával, ami nagyon sok gyerkőcöt jelent, és néhány unokatestvér. Mindenki széles mosollyal, de kissé megszeppenve üdvözöl. A házigazda, Irene papája félmeztelen, egy méretes késsel, éppen egy malacot készít elő a sütésre.

- Ez majd holnapra lesz - mondja. - Gyere!

20131224_224029.jpg20131224_220642.jpg

Hátra megyünk az udvaron, ahol már sül a nyílt tűzön, a ma esti bárány. Irene papája büszkén mutatja nekem. Mindenki sörrel kínálgat. Ahogyan a mate-t is egymás után isszák, a sört is mindenki egy üvegből húzza. Meglepetten konstatálják, hogy én nem iszom alkoholt. Felvont szemöldökkel ugyan, de tudomásul veszik. Egy órán belül megsült a bárány, asztalhoz ülünk. Köret nincs, egy kis zöldséget tudok szerezni a hús mellé, egyébként a legidősebbtől, a legfiatalabbig mindenki két kézzel majszolja a húst, ami még a legóvatosabb kritika szerint is rohadt kemény, rágós.

- Bueno? - kérdezi Irene papája.

- Mucho bueno - válaszolom teli szájjal, miközben hálás mosolyt erőltetek az arcomra, leplezendő a küzdelmet, amit percek óta folytatok egy falattal. A végén lenyeltem egyben.

Vacsora után, ez nagyjából fél éjfélt jelent, következett az ajándékozás. Dél-Amerikában a Papa Noel hozza az ajándékot. Ő a mi Mikulásunk megfelelője.

- Feliz Navidad! - köszöntötték egymást, és engem is.

"Urugayban nincsen olyasmi, hogy fehér Karácsony, két okból kifolyólag. Először is a déli féltekén ilyenkor nyár van, másodszor Uruguayban egyébként sincs hó (a helyiek egy jórésze nem is ismeri a havat), még ha tél volna is, akkor sem lenne fehér. [...] A Mikulást itt Papa Noelnak hívják, és a segítői pontban éjfélkor adják át az ajándékokat. [...] Nincsen karácsonyi szünet sem, mivel az iskola márciustól decemberig tart, ilyenkorra már egy hónapja vége van. [...] A karácsonyi készülődéshez tartozik a karácsonyfa állítás. Akik kadvelik a természetes fát, azoknak be kell szerezniük egy igazi fenyőt, de ez egyre ritkább. [...] A Karácsonyt jellemzően a következőképpen ünneplik: a család egybegyűlik a karácsonyi vacsorára, együtt töltik az estét, míg az óra éjfélt nem üt. Ekkor megölelik egymást, a szülők kitalálnak valamit, hogy eltereljék a gyerekek figyelmét..." [1]

20131225_005700.jpg20131224_225023.jpg

Éjfélkor aztán teljes gőzre kapcsolt a petárda, és tüzijáték őrület. Gyerekek, felnőttek egyaránt gyújtogatták tüzijátékokat. A teljes környék az utcákra tódult, a kertekben felállított hangszórókból üvöltött a zene, gyanítom, hogy a mi "lakodalmas"-unk helyi megfelelője. Ezután még több sör, és tánc, hajnalig.

Egy héttel később, az újévi bulira is invitáltak. Kimentettem magam, inkább egyedül töltöttem az estét. Akkor is húst sütöttek, meg úgy általában mindig, szóval az ott töltött két hét alatt közel három kiló húst ettem. Böf!

20131228_094234.jpg20131228_123325.jpg

Fray Bentos egy teljesen szürke kisváros. Széles utcák, főutca üzletekkel, ahol a negyven fokos hőségnek köszönhetően, még kevesebben vannak mint egyébként. Majdnem sikerült eljutnom egy AA gyülésre, a buszpályaudvaron ugyanis termetes tábla hirdette, hogy mikor vannak az összejövetelek. Szombat, fél hatra terveztem a dolgot. Niek és Irene vásárolni mentek, így autóval tudtam bejutni a városba. Innentől, azaz mondjuk tíz órától a városban kószáltam (nagyjából tízszer fel, s alá a főutcán) a helyszínen viszont kiderült, hogy a meeting csak myolckor kezdődik. Nem tudtam, megvárni, mert várt még rám egy nyolc kilométeres séta. Ezek azok az apróságok, amiket nehéz cinizmus nélkül elkönyvelni.

20131228_123010.jpg20131222_174105.jpg

A meleg miatt kiürült város lakossága, jórészt, a várostól tíz kilométerre található, Las Canas-on hűsöl. Las Canas egy kis üdülő falucska, a Velencei tó környékét idézi. Csilli-villi házak, két centisre nyírt gyep, az utcákon úszógumival és kempingszékkel felszerelt emberek, bodésor kajáldákkal, ruhákkal... Nagyon laza fiúk, nagyon kicsi bikinis lányok. Ugye ismerős? Mindenki az Uruguay folyó homokos partjára igyekszik.

20140104_181334.jpg20140104_170504.jpg

Nem tudom mik az előírások a Balatonon, de itt (Brazíliához hasonlóan) teljes hosszában végig lehet sétálni a parton, mert a parti ingatlanok kötelesek szabadon hagyni azt. Például Niek sem szólhatna egy szót sem, ha egy család az ő birtokát szegélyező partszakaszra települne.

20140104_182628.jpg20140104_181936.jpg

Dióhéjban így teltek számomra az ünnepek, ilyennek láttam Fray Bemtos-t és környékét. Innen a Colonia del Sacramento közelében élő, következő vendéglátóimhoz utaztam.

 

2014.01.03.

 

[1] http://www.from-uruguay.com/2005/12/christmas-in-uruguay.html?m=1

A bejegyzés trackback címe:

https://fecundusbalbus.blog.hu/api/trackback/id/tr155787560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tamás ildikó 2014.02.02. 09:29:47

Szia Balázskám nagyon jó kis helyed volt itt. Szép rendes körülmények között laktál és dolgoztál. Kérlek ne foglalkozz azzal hogy érdekes legyen amit írsz. Te csak írjál ahogy érzed. Nagyon tetszett a naplementés folyópart szúnyog nem volt? Olvasom hogy milyen meleg van itt ónos esővel küszködik az ország. Vigyázz magadra örülök a facebooknak puszi Keresztmama