Free tracking counter

Asuncion

Ide már csak földúton lehet eljutni.

 Potrero el Carmen

A főúttól körülbelül négy, Eusebio Ayalatól hat kilométer ez a kis település. Azt hiszem falunak is nevezhetem, mivel a házak nem elszórtan, hanem rendezetten egymás mellett állnak. Van egy kis templom, iskola, sőt még vegyesbolt is.

pot20.jpgpot03.jpg

Itt töltöttem el közel három hetet. Mivel a vendéglátóm pénzt kért tőlem, csak ímmel-ámmal dolgoztam. A munka egyébként reggel héttől tizenegyig tartott volna. Ezután már olyan elviselhetetlen a hőség, hogy csak árnyékban lehet kibírni. Ilyenkor le szoktam fürdeni, olvasok, ebéd után pedig alszom. Három körül, amikor megébredek, ki szoktam slattyogni a boltba süteményért. Azt hiszem régen nálunk is voltak ilyen szatócs üzletek. Mindent lehet kapni, amire szükség van.

pot04.jpgpot19.jpg

Itt gyülekezik az iskolából jövő-menő fiatalság is. Fagylaltot nyalogatnak, sütit esznek. Természetesen mindegyikük bámul. Azt hiszem ez sokkal inkább köszönhető a méretes szakállamnak, semmint annak, hogy európai vagyok, mivel a környéken szép számmal élnek németek. A fiúk mosolyogva köszönnek, ha rájuk pillantok, a lányok kuncogva elkapják tekintetüket, és a barátnőjük fülébe súgnak valamit. Akár azt is gondolhatnánk, hogy két hét után már megszoktak. Hát nem.

pot01.jpgpot02.jpg

Közben megérkezett a német pár, akiket az előző írásomban említettem. Martin és Juliette. Ők is egy évet terveznek Latin-Amerikában, Argentína déli részéről indultak, és Mexikóig szeretnének eljutni. Velük már mókásabb volt az élet a tanyán, elképesztően jókat röhögtünk a kezdetleges körülményeken.

Asuncion

Úgy gondoltam, szükségem van némi kikapcsolódásra a középkori körülmények közül, meg egyébként is kíváncsi voltam a fővárosra, ezért kétnapos kiruccanást eszközöltem Asuncionba.

Korán reggel indultam, az aszfalt út egy órányi séta innen. Szerencsém volt, mert a busz perceken belül érkezett. Még ülőhelyem is volt. Asuncion ide 75 kilométer, a jegy 10 000 guarani. Több mint két óra volt az út, aminek jelentős részét az elővárosban töltöttük. Dugóban, illetve minden köpésnél megállva. Itt nincsenek buszmegállók... Pontosabban vannak kijelölt helyek, de a buszok megállnak mindenkinek, aki leinti őket. A megállóban állva is inteni kell a megfelelő járatnak, hogy álljon meg.

pot05.jpgpot06.jpg

Még Rioban hallottam, hogy a város arra kötelezte a különböző tömegközlekedési társaságokat, hogy fessék ugyan olyan színűre a buszaikat, és használjanak számozást. Nekem, ez tökéletes, hiszen ezt szoktam meg, viszont a helyiek körében zavart keltett, mivel sokan nem tudnak olvasni, a buszjáratokat a színükről ismerték fel.

A hostelt hamar megtaláltam. 50 000 guarani, reggelivel. Egy francia srác a tulaj, minden csecse volt. Végre normális, meleg vizes zuhany!

Mit tudtam a városról? Semmit. Mit tudtam meg a városról? Semmit.

A központban piac, 'Mercado Municipal No. 4', hatalmas nyüzsgés. Aki járt már Ázsiában, az könnyen el tudja képzelni a szitut, aki nem, annak ajánlom a Józsefvárosi piacot, ami kissé moderáltan ugyan, de idézi a hangulatot. Ahogyan távolodtam, egyre kevesebben voltak az utcán. Talán a meleg miatt? Körülbelül harminc perc után érdekes kis helyre bukkantam. Egy vasútállomásra. Természetesen a sínek sehova sem vezettek, mivel Paraguayban szinte egyáltalán nincsen vasúti közlekedés. A felfedezésem viszont azt látszik igazolni, hogy volt.

"... Ennek a vonalnak az építése 1858-ban kezdődött, Don Carlos Antonio Lopez elnöksége alatt. A kontinens sok másik vonalához hasonlóan, ezt is Dél-Amerika első vasútvonalának tekintették. A kivitelezést brit mérnökök és szakemberek végezték, akikkel Don Carlos Antonio Lopez kormánya Európában szerződött. A vonal első szakaszát 1861-ben nyitották meg. [...]

2000-ben, egy kisiklás következményeként, melyben egy fiatal lány életét vesztette, az utolsó, hétvégéken üzemelő turista vonalat is lezárták, amely Asuncion és Ypacaray között működött." [1]

pot07.jpgpot08.jpg

A város viszonylag rendezett, tenger híján mesterséges parttal a Paraguay folyó mentén. Egyes negyedei meglepően tiszták, mások romosak. Azt hiszem számomra az a furcsa, hogy egymás tőszomszédságában található a pompa és a nyomor. Nem egyedi jelenség. Bruneiben ugyanezt tapasztaltam. Aranyozott kupolájú mecset (mint egy mesekönyvben), de sarkon fordulva már ott is vannak folyóra épült, cölöpökön roskadozó házak, amikből ömlik a szemét és a szennyvíz.

Nagyjából itt is ezt tapasztaltam. A kormánynegyedtől pár lépésnyire favella húzódik a folyóparton.

Egy emlékmű közelében fegyveres őrök hűsölnek a fa árnyékában, tőlük három lépésnyire fiatal srác vizeli le az emlékművet. Számomra ez kép jelenti Asunciont.

 San Bernardino

pot09.jpgpot11.jpg

A következő hétvégén, a tíz éves Patricioval vágtunk neki, hogy meglátogassuk a szombatonként rendezett német piacot San Bernardinoban. Brigitte, az anyja elkísért minket Caacupéig, ahonnan kettesben folytattuk az utunkat. Mire elindultunk, már megbántam, hogy két héttel azelőtt megígértem neki, hogy magammal viszem. Előző nap még annyit tudtam cukrozni a dolgon, hogy az anyjának mondtam, egy egész nap talán túl sok lesz, háromig vállalom a gyereket. Tanulok! Eztán senki gyerekével nem megyek kirándulni. Patriciot annyiban érdekelte a piac, hogy tudjon venni egy német nyelvű DVD-t. Ezen kívül pedig csak a wakeboard! Mostanában kapta az apjától (postán csomagban), viszont Potrero el Carmenben egy méternyi betonút sincsen, ahol használni tudná. Ugye, engem meg érdekelne a piac, a város, a temető. Amikor kiderült, hogy a temetőt csak egy félórás sétával tudjuk elérni, nyafogni kezdett.

- Nem mehetnél egy másik alkalommal oda?

Egyébként is hisztis hangulatomban voltam, legszívesebben nyakon vágtam volna! E helyett türelmesen a következőt mondtam.

- Tudod, nekem ez az első és utolsó napom itt. Soha nem fogok visszajönni ide.

Ez sajnos nem volt elég. Bár nem hittem volna, képes volt még egy lapáttal rádobni.

- Miért?

- Mert én nem itt élek, és hamarosan tovább állok - sziszegtem, és közben majd szétvetett az ideg.

pot13.jpgpot14.jpg

A város, a piac egyébként abszurd. A városházán, a paraguayi mellett ott lobog a német zászló is, a parkban német nevekkel teli emléktábla, a szombati piacon 'bier und wurst', az utcatáblákon német nevek, sőt némelyik épület egy az egyben német stílusban épült.

Patricio ismerősként üdvözölte az egyik stand mögött álló, zöld tiroli kalapot viselő idősebb hölgyet. Beszédbe elegyedtünk. Kiderült, hogy Mariannak hívják, Paraguayban született harmadik generációs német. Az iskoláit itt végezte, az európai családjával már szinte egyáltalán nem tartja a kapcsolatot, viszont még mindig németül beszél.

pot12.jpgpot10.jpg

A piacon a sör és a kolbász mellett egyébként német emléktárgyakat, illetve német élelmiszereket lehetett kapni. Lekvár, csoki, mogyorókrém...

Patricio anyjával Caacupéban találkoztunk, a Jehova Tanúinak helyi 'kingdom hall'-jában (nem tudom hogyan mondjuk magyarul). Bár azt terveztem, hogy az éjszakát ebben a városban töltöm, mivel nem találtam olcsó szállást, a családdal együtt visszamentem a tanyára. A korábbi írásomban már említett 'Fassbinder hős', Jan vitt vissza minket autóval. Caacupé egy másik alkalomra maradt.

 Caacupé

Újabb paraguayi város amiről nem tudok sokat mondani. Azt hiszem az lehet a tudatlanságom, tájékozatlanságom oka, hogy nem tudok érdemben beszélgetni. Itt nagyjából senki nem beszél angolul (ha igen, akkor is Istenről alkotott zavaros elképzeléseit ecseteli), én pedig nem beszélek spanyolul. Rá kell feküdnöm a spanyolra, nincs mese!

pot15.jpgpot18.jpg

Első látásra a város olyan mint a többi. A főút mentén tér játszótérrel, árusokkal, a központban üzletek. Aztán az egyik sarkon befordulva valami egészen szokatlant pillantottam meg. Egy bazilikát. Kiderült, hogy Caacupénak van bazilikája. Nem is akármilyen, országszerte ismert és fontos kegyhely. Ide kapcsolódik valamiféle Mária-kultusz, amit nem pontosan értek, csupán annyit tudok, hogy december nyolcadikán van a nagy ünnep. Caacupé-t később viszontláttam a tévében, sőt egészen távoli városokban is emlegették.

pot16.jpgpot17.jpg

"A XVI. század elején, egy 'guarani', megtért Guarani Indián, a tobati Ferences Misszióból életveszélyben van. Gonosz Mbayáe-k veszik körül, egy törzs, akik visszautasították a keresztény hitet, és akik ellenségének tekintik a megtért indiánokat. Az erdő sűrűjében egy fa odva nyújt menedéket. Reszketve bújik meg itt, és a Mennyei Anyához fohászkodik segítségért, a Szűzhöz, akinek szeretetét a barátok tanították neki. Megfogadja a Szűznek, ha megmenekül egy gyönyörű szobrot farag a fából, mely menedékéül szolgál. Senki sem vette észre, az üldözői anélkül mentek tovább, hogy felfedezték volna. Később, amint csak tudott, az indián szobrász visszament, hogy elhozza az alkotásához szükséges fát. Két szobor született. A nagyobbik a Tobati templomába került, a kisebbiket megtartotta magának. 1603-ban a Tapaicuá tó megáradt, elöntötte a teljes Pirayú völgyet, magával sodort mindent, a Szűz szobrát is. Az ár távoztával az Indián által készített szobor mégis újra felbukkant. [...] Egy jószándékú szomszéd, aki asztalos volt, egy szerény hajlékot emelt, ahol zarándokok látogathatták a Caacupé-i Szüzet. Minden december 8-án, Santa María de Caacupé ünnepén, zarándokok ezrei érkeznek a szent helyre, hogy kifejezzék szeretetüket és hálájukat 'Paraguay Kék Szűzének'." [2]

Na! Most egy kicsit kiokosodtam. A hely egyébként élhetőnek tűnt. És van supermarket is! A templom környékét ellepik a kereskedők, akik minden méretben árulják a kékbe öltöztetett Szűz Mária figurát.

A következő kirándulásom már a Paraguay folyón felfelé, egy indián közösségbe vezet majd.

 

2013.11.29.

 

[1] http://www.trainweb.org/olgiati-in-paraguay/

[2] http://www.marypages.com/LadyCaacupe.htm

A bejegyzés trackback címe:

https://fecundusbalbus.blog.hu/api/trackback/id/tr905715852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.