Free tracking counter

Belo Horizonte

Nem jó helyen szálltam le a buszról. Ki gondolta volna, hogy Belo Horizonteban két távolsági buszállomás is van?

 Belo Horizonte

Pedig van. Szerencsére, már érkezésemkor vásároltam egy helyi sim kártyát, így a kézikészüléken tudtam segítséget kérni. Egyszerűnek tűnik, de korántsem ennyire kézenfekvő ez a kis mutatvány. Az államok között ugyanis nincsen roaming, még ha azonos szolgáltatóról is van szó. Ez azt jelenti, hogy mintha külföldre telefonálnék, másképp kell tárcsáznom a számokat, illetve csak magasabb tarifával tudok beszélni. Én Bahiában vettem a kártyám, Belo Horizonte pedig Minas Gerais államban van. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy amíg Magyarországon egy évig él egy feltöltőkártya, használaton kívül is tárolva a rajtalévő kreditet, addig az itteni kártyámat havonta kell töltenem (min. 5 real), különben elveszítem a rajtalévő összes pénzem. A telefonos segítség megérkezett, felpattantam a metróra, és nem sokkal később már a házszámokat fürkésztem. A vonaljegy 1,80 realba került.

bh38.jpgbh13.jpg

A CouchSurfingen találtam vendéglátót. Húszemeletes ház, a folyosón már messziről hallottam házigazdám kutyájának ugatását. Csivava. Azt juttatta eszembe, amikor a yorkshire terrierünk, a parkettán kopogó körmökkel, eszeveszettül ugatva rontott ki az előszobába, meghiúsítva a tervemet, hogy a Grinzigi borozóból hajnalban hazatámolyogva észrevétlenül tudjak beosonni.

A vendéglátóm, Cessa, súlyproblémákkal küzdő harmincas nő, nemrég esett át egy gyomorszűkítő műtéten. Gondosan ügyelt rá, hogy újonnan preparált emésztőszerve ne táguljon, ezért csecsemőnyi adagokat evett, napjában többször, engem ettől függetlenül pazar kajákkal kényeztetett. Az eljárásnak köszönhetően húsz kilót dobott le. E mellett pszichológushoz is jár, tehát foglalkozik magával. Mondtam is neki, hogy ezt örömmel hallom. - Nézd csak meg! - mutatott a kutyájára, aki éppen egy párnával akciózott. - A kutyám egy párnával kefél. Mi mást tehetnék? Ebből elég egy is egy családban.

A nagyszülei Németországból települtek ki, neki még mindig német útlevele van. Sokat utazik, angol tanításból él.

A település nem rendelkezik komolyabb történelmi múlttal, alig múlt száz éves, mégis lépten-nyomon valamilyen művészettel, kultúrával kapcsolatos projektbe botlottam.

bh31.jpgbh32.jpg

A város egyik központi terének az összes, korábban közigazgatási, vagy financiális feladatokat ellátó épületét múzeummá, bemutató teremmé alakították. Volt amelyik az állam történetéről mesélt, egy másik kifejezetten kortárs képzőművész nők alkotásait mutatta be. Az itt kiállított darabok közt szerepelt egy Frida Kahlo [4] kép is.

bh01.jpgbh02.jpg

A belépés mindenhova díjtalan. Ingyenes volt a város egy másik pontján megrendezett Escher kiállítás is.

bh05.jpgbh06.jpg

Sajnos a Sepultura zenekar nyomait nem leltem, bár a belvárosban sétálva sokszor eszembe jutott, hogy a Cavalera testvérek is ezeket az utcákat rótták annak idején.

Belo Horizonte "szép horizont"-ot jelent. Nem csodálkozom rajta, mert a Praca do Papa, a Pápa tér, amit a pápa 1980-as látogatására alakítottak ki, valóban gyönyörű kilátást biztosít a lemenő nap fényében. Gyalog közel egy óra volt a városközponttól, és igen meredek utcákon kellett felkaptatnom egy hegyre, hogy elérjem. Úgy tűnt, hogy a hely meglehetősen népszerű a fiatalok körében. A levegőben ott a spangli szaga, a fák között kifeszített sapnifereken srácok kötéltáncolnak, a lejtőkön gördeszkások, bringások száguldoznak. Egy kisebb alakulat tagjai az ülésről előre csúszva, a bringájuk vázán ülve, a lábukat kellőképpen előre tudták nyújtani ahhoz, hogy visszafeszített lábfejüket a felfelé tartó buszok lökkháritója alá akasszák. Így vontatják magukat felfelé a meredek emelkedőn, négyen-öten egy busz mögött.

bh03.jpgbh04.jpg

Mindezektől eltekintve a város semmiben sem különbözik bármely modern nagyvárostól. A klasszikus épületek fölé toronyházak magasodnak, a belváros használaton kívüli, vagy kissé kieső beugróiban hajléktalanok húzzák meg magukat. Némelyikük csak egy pokrócba csavarva, mások egészen komoly kartonpapír építményekben. A hajdani központ köré egyre nagyobb külváros települ, a Brazíliára jellemző átláthatalan kuszasággal. A házak nagy része engedély nélkül épül, így egyre nagyobb területeket hódítanak el a favellák.

bh37.jpgbh14.jpg

Minas Gerais a számtalan bánya mellett a tejtermeléséről híres. Az itt élőktől sokat hallottam a sajtokról. A vásárcsarnokban (Mercado Central) valóban, az átlagosnál több sajtos pultot találtam. Az európai fogalmak szerinti komolyabb sajtokat (camambert, blue...) viszont hiába kerestem a polcokon. A kereskedők jellemzően keménysajtokat kínálnak, az érdekesség annyi, hogy az ország más területeihez hasonlóan, itt is mindig kínálnak valami édességet a sajtok mellé.

"A "Goiabada com queijo" úgy is ismert, mint a brazil "Romeu e Julieta" (Rómeo és Júlia), a két összetevő tökéletes kombinációjának köszönhetően." [3]

bh28.jpgbh27.jpg

A mindenkori favorit a "Goiabada com queijo", azaz a goiba lekvár (engem hitlerszalonnára emlékeztet) sajttal. Viszont itt a tej hazájában vagyunk! A lekvárt ezért tejből készült édességek helyettesítik. Mindegyik kenhető állagú, van karamell, kókusz, csokoládé ízesítésű is. Ezeket sajt helyett én simán kenyérrel szoktam enni a reggeli tejeskávéhoz.

bh07.jpgbh08.jpg

Ezen a piacon sikerült végre megfejtenem, hogy mi az a kötélszerű izé, amit már több helyen is láttam azelőtt. Hát dohány kéremszépen! Akkurátusan és szorosan összesodorva. A kedves vevő hosszra vásárolhat belőle és otthon a megfelelő méretűre vághatja.

 Inhotim

 "Egy 5000 hektáros buján zöldellő botanikus kert (a brazil tájképművész Roberto Burle Marx tervei alapján) ad otthont 30 ország, 100 képzőművésze által készített, közel 500 műalkotásnak, több mint két tucat galériában. Vitathatóan ugyan, de az egyik legizgalmasabb kültéri kortárs művészeti központ a világon. Inhotim büszkélkedhet továbbá a világ legnagyobb pálmafa gyűjteményével (több mint 1500 faj); 4500 egzotikus növenyfajjal; éttermekkel, és olyan művészek alkotásaival, mint például Matthew Barney, Chris Burden, Janet Cardiff, George Miller, Anish Kapoor és a brazil Tunga. Mindez a helyi bányatulajdonos és milliárdos Bernardo Paz ötletét dícséri, aki 2006-ban nyitotta meg magángyűjteményét a publikum előtt. A komplexumot azóta évente 250 000 látogató tekinti meg." [1]

bh09.jpgbh36.jpg

Már korábban is sok jót hallottam róla, tehát nem maradhatott ki a Belo Horizonte közelében fekvő Inhotim. A városból kétórányi buszozás, a jegy irányonként 6,05 realba került. A belépés kedden díjtalan (ugye nem kell mondanom, hogy akkor voltam!), hétközben 20, hétvégén 28 realba kerül. A vállalkozást, a fentebb említett Bernardo Paz indította Brumadinho közelében, amikor képzőművész felesége számára egy galériát épített a birtokán.

bh35.jpgbh12.jpg

Bár egy meglehetősen kieső területen fekszik, a bemutatótermet egyre többen látogatták. A népszerűségnek köszönhetően újabb területeket vásárolt, újabb galériákat épített. Mostanra 20-30 galéria található a többhektáros birtokon, kizárólag kortárs művészek alkotásaival, kilométeres sétára egymástól, ami önmagában is élmény a gyönyörűen ápolt növényekkel, tavakkal, sétányokkal, éttermekkel. A vállalkozás mostanra 1400 embert foglalkoztat. Volt olyan nap, hogy több mint 8000 látogatót fogadtak. A bejáratnál, a szokásos kis tiltó táblák között (pirossal áthúzott cigaretta, kutya, stb.) természetesen ott szerepelt az áthúzott hamburger is, amit korlátozott anyagi helyzetemre való tekintettel természetesen figyelmen kívűl hagytam és a magammal hozott elemózsiának köszönhetően egy nagyszerű kis ebédet töltöttem el az egyik tó partján.

bh11.jpgbh10.jpg

Tényleg le a kalappal! Minden makulátlanul tiszta és a látogatók kényelmét szolgálja, ami nem feltétlenül jellemző Brazília egészére.

bh30.jpgbh29.jpg

Hogy egészen pontos legyek, már a néhány száz méternyire lévő buszmegálló és resti Brumadinhoban (innen jöttem-mentem), is az 'aztakurva' kategóriába sorolható. Természetesen minden viszonylagos. Marokkóban kénytelen voltam meglátogatni egy olyan nyilvános klót, amiről csak annyit mondanék, hogy az előttem nem sokkal érkezett vécés bácsi éppen egy gumicsizmára cserélte utcai surciját, ... és nem felmosáshoz készülődött. Ebben a relációban máris kevésbé éles a kontraszt.

 Ouro Preto

bh15.jpgbh16.jpg

"A XVII. század végén alapított Ouro Preto (Fekete Arany) volt az aranyláz, illetve a XVIII. századi brazil aranykor fókuszpontja. A XIX. századra, a bányák kimerülésével a város befolyása egyre csökkent, de számtalan templom, híd és kút maradt hátra az elmúlt idők dicsőségét, nemkevésbé az olyan nagyszerű barokk szobrászok tehetségét, mint Aleijadinho hirdetve." [2]

bh17.jpgbh18.jpg

Korábban semmit nem hallottam róla, Cessa javaslatára ficcentem el Ouro Preto-ba, a XVII. századi aranybányász városba. Mostanra a Világörökség részét képező kisváros csaknem érintetlenül élte át a századokat. Az utcákon sétálva szinte érezni a hajdan itt dolgoztatott rabszolgák verejtékének szagát. Majd minden utcában van egy templom, vastagon aranyozott belsővel. A népszerűségnek köszönhetően mindenhova belépőt kell fizetni, nekem mégis sikerült bejutnom ingyen, mert az egyik reggel jó korán felkeltem, és elmentem a hétórai misére. Lopva készítettem felvételeket a belsőről, de még így is rámszólt egy néni, hogy ne fotózzak.

bh25.jpgbh40.jpg

A szálásommal kapcsolatban szintén Cessának lehetek hálás, ugyanis ő ajánlotta a hostelt, amit egy barátnője üzemeltet. Azt nem tudta megmondani, hogy mennyibe fog kerülni, ezért érkezésem után kicsit körbeszaglásztam. 40-120 realért ajánlottak szállásokat, ehhez képest Lidiane csak 25 realt kért egy éjszakáért, reggelivel.

bh23.jpgbh22.jpg

Ő is harmincas nő, kicsit több mint egy éve vágott bele a saját hostelbizniszbe. Belo Horizonteban nőtt fel, múzeológiát hallgatott, de hozzám hasonlóan mindig viszket a talpa, így utazásai révén inkább szállodákban, hostelekben dolgozott. Valamiért teljesen el van ragadtatva Németországtól, ahol már többször is járt, folyamatosan németül tanul. Három éjszakát töltöttem ott, vendégek csak ketten voltunk egy angol sráccal, tehát egészen családias volt a hangulat. A körülmények, a tisztaság, a reggeli, messze felülmúlták az eddigi összes szállásomat. Mi más lehetne a neve egy ilyen helynek, mint a fentebb már tárgyalt Goiabada com queijo.

 Cachoeira das Andorinhas

Ouro Preto központjától, helyi busszal elérhető látvanyosság az Andorinhas park és vízesés. A jegy irányonként 2,60 realba került. Már nem lepődtem meg azon, hogy semmi nem jelezte merre kell mennem, sőt azon sem, hogy már megint (az előző eset itt olvasható) beleestem a vízbe. Most majdnem derékig. Úgy látszik az ilyen krízishelyzetek feldolgozása is tanulható, mert sokkal kevésbé izgatott, mint a múltkor.

bh20.jpgbh19.jpg

A hely nem egy világszám, de feltétlenül gyönyörű!

A következő úticélom Rio de Janeiro.

 

2013.10.21.

 

[1] http://m.huffpost.com/us/entry/3826723

[2] http://whc.unesco.org/en/list/124

[3] http://www.sonia-portuguese.com/recipes.php?cid=8&id=66

[4] http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/nok_a_muveszetben/

A bejegyzés trackback címe:

https://fecundusbalbus.blog.hu/api/trackback/id/tr785605680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tamás ildikó 2013.11.04. 09:11:02

Szia már vártam a beszámolódat, ami nagy örömet okoz nekünk. A lesajnált Dél-Amerika csupa meglepetés nekem képek jók nagyon. Gratulálok és örülök hogy azt csinálhatod nem akármilyen fokon amit szeretsz. Még párszor elolvasom és megyek a térképre. Minden jót vigyázz magadra