A pénztáros értetlen kétkedéssel vonta fel a szemöldökét, amikor közöltem, hogy Cristópolisig kérek egy jegyet. Úgy tűnt, még csak hallani sem hallott a településről. Én is csak azért szúrtam ki, mert épp útba esett.

Cristópolis

Reggel érkeztem. Az utcán szinte senki, a boltban, ahova betértem segítséget kérni a szállással kapcsolatban, az egyetlen vásárló annyira bámult, hogy még a feléje nyújtott visszajárót sem vette észre. Aztán még egy tagot megszólítottam, aki elmondta, hogy csak három "pousada", azaz fogadó, szálloda van, tehát nem lesz nehéz a választás. Kicsit dumáltunk arról, hogy honnan jöttem, mit csinálok, aztán továbbálltam. A választott helyen 30 realba került egy éjszaka, de várnom kellett a szobára. Ledobtam a málhát a recepción, és egy korábban kiszúrt árnyékos helyen ledőltem egy padra. Álmomból az előbb említett jóember keltett, egy fél csomag keksszel és egy nagy pohár tejeskávéval. Az önzetlenség és jóakarat ilyen tiszta megnyilvánulásával ritkán találkozom. Csodálatos pillanat volt!

Időm jó részét a szobámban töltöttem, mert legnagyobb meglepetésemre még wifi is volt. Életjel a családnak, hosszas chatelés a Gabival, szállás keresés a következő napokra. Másnap azért kidugtam az orrom. Vasárnapi lévén piac volt, csodálatos, az ebben a bejegyzésben taglalt piachoz hasonló. Két darab banánt próbáltam venni egy árustól. Csak ennyi? - kérdezte. Ennyi. Mennyi lesz? - kérdeztem. Nevetve mondta, hogy semmi, és intett, hogy csak vigyem. Eszembe jutott, hogy valaki már említette, hogy ezeken a helyeken nem súlyra, hanem tucatra árulják a banánt. Az 1/6-od realban kifejezve tehát a nullához közelített.

Barreiras

A következő állomásom Barreiras volt. Az előző faluhoz hasonlóan, annyiban keltette fel a figyelmemet, hogy útba esett a főváros felé. Nyilván a környék kereskedelmi központja lehet, mert egymást érték az üzletek. A szállás ugyan kicsit drágább, 35 real volt, viszont kaptam egy pazar reggelit is, friss gyümölcsökkel. Ha pár nappal korábban érkezem, még internet is lett volna, sajnos azonban az ezt szolgáltató kábelt elkaszálta egy kamion. Itt is a piacot találtam érdekesnek, az alábbi képeken látható izékkel még nem találkoztam. Sajnos nem sikerült megtudnom, hogy mi lehet, mert nem értettem mit mondanak az eladók. Ha valaki tudja, szívesen venném, ha megosztaná!

 

Brasília

Már Lencoisban is próbálkoztam a beWelcome és a CouchSurfing oldalain szállást találni. Sikertelenül. A nagyvárosokban mindig könnyebb a helyzet, ezért szinte biztos voltam benne, hogy Brasíliában (magyarul Brazíliaváros, ami túl sok betűből áll, ezért nem fogom használni) sikerrel járok majd. A CouchSurfingen tavaly augusztustól végbement változások miatt mindig a beWelcome oldalán kezdek, aztán sutba vetve elveimet (melyek szerint nem támogatom a CS forprofit Corp. működését a klikkjeimmel) végigböngészem az ő adatbázisukat is. Ahogyan a P. Soma mondta: "Az elv olyan mint a fing. Egy darabig tartogatjuk, aztán úgyis elengedjük!" Az elengedés pedig igen hasznos. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a nagyszerű vendéglátóim, akiket a kevésbé kedvelt oldal segítségével ismertem meg.

Carla és Gustavo. Harmincas éveik elején járó házaspár, gyerekük még nincs. Gustavo kijött elém az államközi buszpályaudvarra, ahova reggel hét körül, helyi értelemben hajnalok hajnalán érkeztem.

Szeretek éjszaka buszozni, mert így megspórolom az aznapi szállás költséget. Hazafelé robogva az autóban Brasilia történetéről kérdeztem. Az ország korábbi fővárosai Salvador, illetve Rio de Janeiro voltak. Már a XIX. században megfogalmazódott az igény, a tengerparti, kalóztámadásoknak gyakran kitett városok helyett, egy biztonságosabb főváros megalapítására. A mai város a XX. század közepén kezdett épülni. Egy teljes egészében mesterséges, talán úgy helyesebb, hogy előre megtervezett városról beszélünk. Felülnézetből egy repülőgépet formáz, amelynek a szárnyaiban helyezkednek el a lakó negyedek, a törzsében pedig az államigazgatási és kereskedelmi szektor. Egyébként az egész gigászi beruházás Plan Piloto (pilóta terv) néven futott. Gustavo büszkén mesélte, hogy amikor annak idején Jurij Gagarin a városba látogatott, azt nyilatkozta, hogy olyan volt mintha egy másik bolygóra érkezett volna. A város, hangulatában szerintem kelet Berlint idézi, illetve Budapest egyes, abban az időszakban épült negyedeinek hangulatát. A cím ahova igyekeztünk: SQN 408 Bloco E. Igen. Talán van itt egy kicsi a Pirx kapitány kalandjaiból is.

Egy igazán csinos kis kecóba érkeztünk, külön cellát kaptam, egy közel másfél méter átmérőjű tévé társaságában, 500+ csatornával, wifi-vel. Mindezek mellett ottlétem során minden nap reggelit és ebédet, vacsorával is kínáltak, de azt nem eszem egy ideje. Meghatóan zavarba ejtő volt az odaadás amivel kezeltek. Az eredetileg ledumált három helyett, négy éjszakát maradtam.

Az egyik reggel Gustavo például azzal keltett, hogy ha van kedvem csatlakozhatom hozzájuk, egy barátjukat látogatják meg a közeli hegyek között, aki reggelire invitálta őket. Luis harminc körüli srác, aki egy gasztronómiai lapot vezet.

A ház, ahova érkeztünk, egyszerre volt rusztikus és modern, de épp ennek az eklektikának köszönhetően borzasztóan izgalmas is. A épület mögött egy kis bioveteményes biztosítja a friss hozzávalókat a mindenkori főzéshez, néhány kávécserje pedig a kávét, amit például a reggelinél is ittunk. Soha nem láttam még kávécserjét, tehát nagyon örültem neki!

"Hiszik vagy sem, a legtöbb brazil családban naponta esznek rizst és babot. Ha nem főznek frisset aznap, akkor felmelegítik az előző napit. Van is egy népszerű mondás, arra az esetre, ha valaki váratlan vendéggel állít a házhoz: ‘Bota água no feijão!’ / Ideje leönteni a vizet a babról..." [2]

Egy másik alkalommal ebédelni invitált. Már korábban mesélte, hogy budapesti látogatása során a rizs és a bab hiányzott neki legjobban. Na, ebben nem szenvedtünk hiányt aznap! Az étterem önkiszolgáló volt, svédasztallal, amin kis bográcsokban sorakoztak a különböző sertéshúsokkal készült "babfőzelékek". Körömmel, füllel, farokkal, nyelvvel, de sonkával készült variációból is lehetett választani. Az étel története a rabszolgaság idejére nyúlik vissza, amikor a jobb módú családok nem ették a sertés előbb sorolt részeit, ezért főztek ebből a rabszolgák. Úgy rémlik nálunk is valami hasonló történt, a képlet megfelelő helyére természetesen a törököket illesztve.

Gustavo a kormánynak dolgozik, az oktatásügyi minisztériumban van valami tisztsége. Sajnos az olyan munkák nevét, ami nem lakatos vagy asztalos, nem tudom megjegyezni, hogy egészen őszinte legyek nem is értettem. Az egyik reggel elvitt magával, így volt alkalmam bejutni a kongresszus épületébe. Nem jártam még ilyen helyen azelőtt. Van egy hatalmas terem, ahol a képviselők szavaznak, aztán rengeteg kisebb tárgyaló, ahol nagyon törik a fejüket, a folyosókon is nagy számban fel alá rohangáló, öltönyös fiatalemberek, illetve csinibe öltözött hölgyek. Érezhető a levegőben, hogy itt minden és mindenki nagyon fontos. Annyira, hogy az egyik tanácsteremből például úgy távoztunk, hogy nem tudtak megszavaztatni egy kérdést, mert az érintettek közül senki sem volt jelen. Talán a büfében voltak, ahova egyébként mi is betértünk ingyen kávéra, teára. Miközben szürcsölgettük az italunkat (az ingyen étel és ital a legjobb ízű!), Gustavo kicsit közelebb hajolt, és a fülembe súgta: " Ne nézz hátra, de az egyik képviselő éppen két indiánnal beszélget, ami azért furcsa, mert épp a mezőgazdasági lobbi embere." Kifelé menet azért odapillantottam, és valóban két átszúrt orrú, tollakkal díszített figura beszélgetett egy öltönyössel. Izgalmas pillanat volt, ugyanis ezidáig csak a televízió képernyőjén láttam hasonló arcokat. Akkor még nem tudtam, hogy hamarosan egészen közelről találkozom majd velük.

"...különböző törzsekből származó brazil indiánok százai támadták meg, és részben el is foglalták az ország kongresszusát a hétvégén, tiltakozva a földjeikhez fűződő jogaikkal kapcsolatos törvények megváltoztatására tett kísérletek ellen. [...] Míg Brazília cukornád ipara robbanásszerűen növekszik, köszönhetően az indián területeken található ültetvényeknek, addig a Mato Grosso do Sul államban élő Guarani indiánok alultápláltságtól, erőszaktól, gyilkosságoktól szenvednek, nem beszélve a világviszonylatban legmagasabb öngyilkossági rátáról. 'A Guarani öngyilkosságok, és ezek növekvő száma az ősi földjeink egyre csak tolódó kijelölésének és demarkálásának köszönhető.' magyarázza Tonico Benites, Guarani szóvivő." [1]

Gustavo megmutatta a kongresszust belülről, másnap az épületen kívül sétálva tüntető indiánok százaival találkoztam. A fent idézett cikk tanúsága szerint hónapok óta húzódó demonstrációról van szó. A kongresszus épülete előtt elterülő hatalmas parkban egy kisebb sátorváros, mobil vécék végtelen sora, étkező sátor, és egy nagyobb, megbeszélések számára is alkalmas, közösségi sátor volt felállítva. A közelben parkoló viseletes buszok tömege arról tanúskodott, hogy utasaik igen messziről érkezhettek. Ebben a környezetben vesztem el hosszú órákra.

Egyszerűen lenyűgöz, órákig tudnám bámulni a természethez ennyire közel élő, az európaitól ennyire eltérő kultúrákat, arcokat. Ausztráliában órákig tudtam volna bámulni az aboriginal emberek vonásait, ha nem lennék annyira visszafogott és félszeg, mint amennyire vagyok. A fényképezéssel is az a gondom, hogy azt gondolom, a másik intim szférájába mászok vele, tehát konfrontálódnom kellene, amit viszont a személyiségem kerül, ahol csak lehet. Jelen esetben felbátorodtam a számtalan fotós szemtelenségén, és közéjük olvadva én is belemásztam egy-egy tüntető arcába, akik egyébként meglepő türelemmel tűrték mindezt. Amikor odaérkeztem azt gondoltam indiánok. Aztán szépen lassan leesett, hogy itt legalább tíz törzs képviselteti magát, mind különböző festéssel, viselettel.

A férfiak időről időre körbe álltak és hangos, ütemes 'Hu-ha, hu-ha' kiáltásokkal, enyhe terpeszben, egyik lábukról a másikra nehézkedve, derekukat kicsit megdöntve táncoltak. Az illúzió teljességét azért rombolta, hogy ők maguk is mobiltelefonokkal fotózták egymást, volt aki egészen komoly kamerával filmezett.

Ha fecundus balbus nem látogat el az Amazonas vidékére, az eljön hozzá. Bár ne lett volna ilyen szomorú az apropó!

Carla, Gustavo felesége, építész, de nem a szakmájában dolgozik, hanem a UnB (Universidade de Brasília), egyik internetes szakán oktat vizuális művészeteket. Az egyetem egészen izgalmas hely, én is eltöltöttem ott egy pár órát. Belógtam a zeneművészeti tanszék előadására, figyeltem az oktatást, hallgattam az éneklő fiatalokat. Eszembe jutott a Cseszka Edit néni és a Tavasz Kórus. Ha a Gabi itt lett volna, ő annak idején énekelt a kórusban, talán még arra is vállalkozom, hogy elénekeljünk egy-két népdalt a hallgatóknak.

Aztán jó darabig figyeltem a táncosokat a művészeti tanszék egyik épületében. Az épületek maguk, a városhoz hasonlóan, a hatvanas években épültek, tehát minden szögletes és betonból van.

Carlaval is csevegtünk, többek között az építészetről, mutattam neki képeket Újpalotáról, Zuglóról. Szóba kerültek szociális, és kifejezetten nőket érintő kérdések is. Elmesélte, hogy a közelmúltban egyedül autózott és egy pihenőhelyen, ahol kávézni állt meg, egy csoport férfi számon kérte rajta, hogy miért utazik egyedül egy ilyen fiatal nő? Mindenki vonja le maga a következtetéseit a történetből. Szóba került továbbá, hogy bár Brazíliában törvény tiltja az abortuszt, a népesség mégis csökken. Mit mond ez nekünk? Bizony, az illegális beavatkozások száma elképesztően magas. Amíg a tehetősebbek meg tudnak fizetni egy magánklinikát, addig a szélesebb réteg körében otthon kerül sor a beavatkozásra, aminek, a képzetlenségnek köszönhetően sajnos nagyon sok halálos áldozata van. Aztán beszélgettünk arról, hogy míg a férfiak gond nélkül sterilizáltathatják magukat, addig a nőknél a hasonló beavatkozás feltételekhez van kötve. Negyven év, vagy két gyermek felett engedélyezett a műtét.

Brazília 2014-ben labdarúgó-világbajnokságot rendez, 2016-ban pedig Olimpiát.

A következő úti célom Belo Horizonte, amiről mindössze annyit tudok, hogy onnan indult útjára annak idején a XX. század végének egyik legizgalmasabb művészeti kísérlete, a Sepultura zenekar.

2013.10.09.

[1] 2013.04.19. http://www.survivalinternational.org/news/9172

[2] http://www.cucabrazuca.com/barbecue-churrasco-poultry-meat/feijao-brazilian-black-beans/