Free tracking counter

Indiaroba

Szerettem volna Salvadortól kicsit északabbra is eljutni, mert Chapada Diamantina kivételével, eztán már csak délnek fogok tartani. A munkámban akadt három szabad napom, így nekivágtam Aracajunak, ami a Bahiával szomszédos Sergipe, az összesen 26 brazíliai tagállam egyikének fővárosa. Evelyn ajánlotta, mondván, itt a Bahiában megszokottól már kicsit eltérőbb kultúrával is találkozhatom, mivel Bahiához képest itt nagyobb számban élnek indiánok is. Aracaju egy, a XIX. században, az államok fővárosai számára alapított mesterséges városok közül.

30.jpg31.jpg

Aki ismer tudja, hogy képes vagyok elsétálni a Flórián tértől a Szentendrei úti nemzetközi áruházlánc mega-üzletébe, ha ott egy forinttal olcsóbb a zsemle. Az interneten 50-70 realért láttam jegyet közvetlen járatokra, ezért a helyközi járatokat választottam. Jól tettem. 34.1 realból úsztam meg irányonként az utat, ami a kétszer 400 kilométeres távot tekintve egész jó.

32.jpg33.jpg

Az első etap Arembepe - Paira do Forte. Kicsit több mint fél óra volt az út, és egy számomra kevésbé szimpatikus, csilli-villi városkában kötöttünk ki. Amikor a tovább induló buszok felől érdeklődtem, kiderült, hogy jóval előbb a főútnál kellett volna leszállnom. Rendesek voltak, vissza vittek. Nemsokára jött is a busz, ami továbbrepített Itanhi felé. Azért éppen Itanhi, mert egy busz hátuljára festett grafikán láttam, hogy az útba esik. Ez a járat már jobban hasonlított, egy európai értelemben vett távolsági buszhoz. Plüss ülések, légkondi. A különbség annyi, hogy itt az ülések közötti sorban is végig álltunk. Nagyjából olyan volt, mintha a hetesre szálltam volna fel a Blahán reggel fél nyolckor. Nem gond, csak négy órát töltöttünk így. Na jó, elrakom a színesceruzát. Körülbelül egy óra múltán már akadt ülőhelyem. Közben megismerkedtem egy francia párral, akik kinyomozták, hogy Aracaju felé már Itanhi előtt, Indiarobánál le kell szállni. Így is tettünk, a csatlakozó járat rögvest indult. Már sötétben, hat után értünk célba. Bekavarodtam a belvárosba, és elkezdtem szállás után nézni. Nem voltam túl buzgó, egy helyre mentem be, az 100 real lett volna, úgy döntöttem tehát, hogy kint alszom. Nálam volt a bivakzsákom, hálózsákom, a matracom, tehát már csak egy jó helyet kellett lőnöm az alváshoz. Némi bolyongás után sikerült is egy félreeső kis zugot találnom, azonban elkövettem azt a hibát, hogy nem fedett helyet választottam. A szemerkélő esőnek ugyan még ellenállt a bivakzsákom (1500 mm-ig, azaz mérsékelten vízálló), de a hajnalban lezúduló hatalmas esővel már nem bírt. Szarrá áztam. Lourdesban fordult elő velem ilyen, akkor kénytelen voltam kivenni egy szobát 30 euroért, hogy megszárítsam a cuccaimat. Itt ez elmaradt, mert napközben úgy is nagyon meleg van, megszárad minden.

16.jpg19.jpg

Kora reggel tehát elázva és kimerülten vágtam neki a városnak. Minden zárva volt mert éppen szeptember hetedike, Brazília függetlenségének ünnepe volt. 1822-től független az ország. A helyzetemben ez bosszantó volt, mert még egy rohadt zsemlét sem tudtam venni. A későbbiek azonban kárpótoltak mindenért. Gyermekkorom augusztus 20-i katonai demonstrációira emlékeztető parádéban volt részem. Sőt! Képviseltette magát a katonaság, a rendőrség, mindenféle helyi-, és állami fegyveres szervezet. Aztán következtek a civil szervezetek.

21.jpg20.jpg

Mozgássérültek, vakok, siketek... Őket felismertem, de a számtalan többi szervezet nevét nem tudtam elolvasni a transzparenseken, mert még mindig nem tudok portugálul. Az egészet számtalan... ööö, izééé iskola zárta. Rezesbandák, dobosok, élükön a faszival aki botjával dirigál. Biztosan van ennek valami neve?! Nagyon élveztem a ritmust, a színes jelmezeket. A sorok között minden csoportnál ott loholt egy civil is, gondolom a koreográfus, aki diktálta a ritmust, illetve idegesen dirigálta a lemaradókat, elmélázókat. Azért ezt úgy kell elképzelni, hogy 30-40 csoport követi egymást anélkül, hogy egymásba futnának. Gyakran meg kell állniuk, lassítani, gyorsítani. Akadt olyan csapat is akik körül 4-5 segítő haladt. Például egy srác pót jelmezekkel. Meghat, és nagyon nagyra becsülöm amikor egy csapat így együtt dolgozik. Talán azért, mert nekem soha nem volt részem ilyesmiben. A Gabit is ezért irigylem a kézilabdázás, meg az éneklés miatt.

26.jpg27.jpg

A fentebb taglalt körülményeim nyomán az elsők között érkeztem a helyszínre, így már hajnalban láttam kitelepülni a számtalan árust, illetve a jó helyekre pályázó nézőket, akik egy hokedlivel felszerelve semmit sem bíztak a véletlenre. Úgy tűnik vannak dolgok amik nem ismernek határokat.

18.jpg17.jpg

Kora délutánra véget ért a felvonulás, a belvárost is kétszer körbe jártam már, ezért egy olcsó szállás reményében úgy gondoltam visszamegyek Indiarobába, ami olyan..., olyan olcsónak tűnt.

A buszról leszállva próbáltam segítséget kérni: "Onde esztá un otel porfavor?". (Hol van egy hotel kérem?) Fonetikusan írom, mert nem tudom hogyan kell helyesen, illetve egészen pontosan így ejtettem a szavakat. A megkérdezett tag válasza közben három irányba is mutatott, amit úgy értelmeztem, hogy van három is. Következett a lényeg: "Barato?". (Olcsó?) Gondolkodás nélkül megjelölt egyet az előbb felvázolt opciók közül, amiből arra következtettem, hogy biztos a dolgában.

28.jpg06.jpg

Az olcsó szállás a főút melletti fogadóban volt, ahol egy igazán készséges és barátságos, 16 év körüli srác fogadott. Miután elmagyaráztam, hogy mit szeretnék, és tisztáztuk azt is, hogy 25 real lesz egy éjszaka, a szobámhoz vezetett. A szoba az udvar hátsó felében, egy földszintes épület klozetajtóra emlékeztető bejárata mögött lapult. Ablaktalan, majdnem a plafonig csempézett kis helyiség, apró fürdőszobával. A burkoló szigorúan ügyelt arra, hogy minél több fajta csempét mutasson be ezen a hat és fél négyzetméteren. Úgy képzelem a mester igen járatos lehetett a világ dolgaiban, és így szerette volna felhívni a figyelmet a diverzitás jelentőségére uniformizálódó világunkban. A Danival Marokkóban ennél sokkalta komolyabb helyeken is aludtunk, de van egy hatalmas különbség: az ágynemű makulátlanul tiszta volt. Azonnal lefeküdtem és másnap reggelig aludtam.

04_1.jpg05_1.jpg

Ébredés után kószálni indultam. A település határában már messziről hallani, ahogyan a szél zörgeti egy valaha jobb időket látott sportcsarnok bádog tetejének maradványait. Méreteit tekintve kicsit furcsának találtam egy ekkora településen, de később kiderült, hogy Indiarobának még stadionja is van.

07.jpg01_1.jpg

Vasárnap lévén betértem egy gyülekezetbe (nyitott helyiség egy épület aljában, sorba rakott műanyag székekkel), ahonnan énekszó szűrődött ki, és rövid imában hálát adtam azért, hogy itt lehetek. Innen pár lépésnyire már a főutcán sétáltam. Hasonló érzés volt, mint amikor a Camino de Santiagón beérkeztem egy-egy kis faluba. Barátságos, sajátságos házakkal, hangulattal.

09.jpg22.jpg

Ez sokkal inkább az én közegem, mint a nagyvárosok. A sitio környékéhez képest tényleg kicsit más embereket is láttam. Kalapos, bajuszos férfiakat, akik öszvéren vagy lovon közlekednek. Nőket, akik vékonyabbak és kicsit alacsonyabbak, illetve világosabb bőrűek, azt gondolom ők lehetnek az indiánok.

23.jpg24.jpg

Az előző bejegyzésben írtam a fasziról, akinek az autójába egy hatalmas hangfal volt építve. Nos, azóta kiderült, hogy nem egyedi jelenségről van szó. Indiaroba utcáin is elképesztő berendezésekből üvöltött a zene. Tinédzser koromban már a 25 wattos hi-fi miatt kopogtak, vagy verték a fűtéscsövet a szomszédok Újpesten. Tíz után néha le is jöttek. A Főnök alkalmanként más meglepetésekkel is szórakoztatta őket..., de ez egy másik történet. Úgy tűnik az itteni fiataloknak nincsenek ilyen problémáik. Persze az is igaz, hogy jellemzően nem Sepulturát hallgatnak.

08.jpg11.jpg

Mit kompenzálhatnak ezek az óriási hangfalak? Egy barátom szerint az észak-amerikai megalománia hátterében az a történelmi homályba vesző irigység áll, amit az európai telepes férfiak éreztek, amikor meglátták a hajókról leszálló pucér, afrikai rabszolgákat. Bizonyos adottságaink ugye messze alulmúlják az övéiket. Hát ezt hivatottak kompenzálni a felhőkarcolók, a hatalmas autók.... Itt viszont a rabszolgák leszármazottai élnek, tehát valami más állhat a mega-hangfalak hátterében.

03_1.jpg13.jpg

Az utca végén, a nagyobb népsűrűség, illetve a megpakolt szatyrokkal szembejövök piacot sejtettek. És valóban. Imádom ezeket a helyeket! Titkon reméltem, hogy haszonállat kereskedés is lesz, ez elmaradt. Voltak viszont hentesek, kartonpapírra kipakolt húsokkal, talicskából élő rákot áruló halász, rögtön mellette asztal, sorban ülő vendégekkel, akik a nyitott lábosokból mért kajájukat fogyasztották, gyümölcs, hal, ruhák és szir-szarok. Valószínűleg a környező településekről is ide járnak vasárnaponként, mert kicsivel arrébb buszok parkoltak, amikért a Közlekedési Múzeum elepedne, itt viszont emberekkel tömve távoztak dél körül, amikor zárt a bazár.

14.jpg15.jpg

Sült kukorica, banán és ásványvíz után továbbálltam, és egy folyóparton kötöttem ki. Később megnéztem a térképen, nem is folyó, hanem az óceán egy nyúlványa, ami tulajdonképpen lényegtelen. A lényeg a vitorlásverseny amibe belefutottam. Nem értek hozzá, de nekem kissé szokatlannak tűnő szögletes vitorlákkal felszerelt hajókkal hasították a vizet. A parton ujjongó tömeg és egy műsorvezető, aki elképesztő hangerővel és lelkesedéssel kommentálta az eseményeket. Aki hallott már dél-amerikai foci kommentárt, az könnyen el tudja képzelni.

02_1.jpg10.jpg

Fél három volt, a buszom négykor indult, ezért visszamentem a hátizsákomért, amit a szálláson hagytam, és kimentem a buszhoz. Milyen jól tettem! Négy helyett, már egy fél órával korábban elindult. A tanulság: a pontatlanság nem feltétlenül a késést jelenti!

2013.09.10.

A bejegyzés trackback címe:

https://fecundusbalbus.blog.hu/api/trackback/id/tr25508130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.