Free tracking counter

Sydney Medically Supervised Injecting Centre

Utazásaim során előszeretettel látogatok meg szociális intézményeket. A bejegyzésben Ausztrália, és egyben a déli félteke egyetlen egészségügyileg felügyelt belövő központját mutatom be.

Elöljáróban azonban essék néhány szó a függőségről, mint betegségről.

Megközelítésemben a függőség egy neurológiai alapú betegség. Veleszületett rendellenesség, mely az ingerületátvivő anyagok alultermelését, egyes nézetek szerint a GABA (azaz gátló mechanizmus túlműködését) jelenti. A dopamin hiánya nem pusztán annyit jelent, hogy kevesebb örömet érez az ettől szenvedő, hanem levertséget, bizonytalanságot. Függők gyakran számolnak be arról, hogy már gyermekkorukban másnak, kívülállónak, gyakran szomorúnak érezték magukat. A fentiekből kiindulva, felépüléssel foglalkozó szakemberek az alkoholizmust és a függőségeket hosszú éveken keresztül egy olyan fizikai betegséghez hasonlították, mint például a diabétesz, a valóságban a függőség azonban sokkal inkább köthető egy olyan neurológiai megbetegedéshez, mint például a Tourette szindróma.

"A, csak mondj nemet frázis, valójában elrugaszkodott gondolkodás,” jelenti ki Nora Volkow , a […] függőséggel kapcsolatos neurobiológiai kutatások egyik úttörője az Egyesült Államokban. A függők agyán végzett szkennelési vizsgálatok során alapvető változásokat figyelt meg: a függők agyában jóval kevesebb dopamin-receptor található, szerinte ezáltal a függők képessége csökken az öröm átélésére. A függők szabad akaratért – döntéshozásért - felelős agyterületén, a frontális kortexben is alapvető változások következnek be, ezáltal a függőséget nem lehet pusztán akaraterővel leküzdeni. „A drogfüggőség agybetegség, ami megváltoztatja fizikailag is agy szerkezetét,” hangsúlyozza Volkow. [1]

A Tourette szindrómát  már hosszú évekkel ezelőtt leírták, a normális beszélgetés közepette előforduló nem szándékos, megmagyarázhatatlan (esetenként átkozódó) verbális kirohanások kapcsán. Mára már tudjuk, hogy a szindróma egy sokkal átfogóbb betegség, mely emberek millióit érinti. A tünetek megnyilvánulhatnak egy erőteljesen villogó szempárban, szájrángásban, spontán gesztikulációban. A függő, aki egyszer csak felhívja a dealerét , vagy az alkoholista, akinek autója magától hajt a kocsma elé, egy olyan ellenőrizhetetlen neurológiai kényszer alatt cselekszik, mint a Tourette szindrómás. Bár a Tourette-től, vagy függőségtől szenvedők tudnak átmeneti kontrollt gyakorolni, az idegrendszeri impulzus elkerülhetetlenül legyőzi őket. Ezek után nem nehéz belátnunk, hogy az akaraterő itt nem játszik szerepet. A "meg tudna változni, ha akarna", egy komoly félreértése a függőség dinamikájának. A helyzet az, hogy segítség nélkül egy aktív függő nem tud hosszú távon változtatni, még ha akarná sem! A betegség rögeszmés-kényszeres viselkedésformákban nyilvánul meg.

Újradefiniálta a függőség fogalmát az Amerikai Addiktológiai Társaság (The American Society of Addiction Medicine, ASAM): e szerint a függőség krónikus agyi rendellenesség, nem egyszerű viselkedési probléma. […] -- A bejelentés tulajdonképpen nem meglepő. Már a nyolcvanas években felmerült a kérdés, hogy a függőség mennyiben viselkedési és mennyiben agyi rendellenesség. Az agykutatás az elmúlt évtizedekben fantasztikusan lendületesen fejlődött, a képalkotó eljárások terén és ezek segítségével az agyi folyamatok megismerése területén is óriási haladás történt. Ráadásul jelenleg a tudományos életben van egy olyan általános tendencia is, hogy a természettudományi eredményeket jobban elismerik, erősebb tudományos eredményeknek tartják őket, mint a pszichológiai kutatások - természetüknél fogva - időnként nehezebben megfogható eredményeit - mondja Demetrovics Zsolt addiktológus, pszichológus, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Pszichológiai Intézetének intézetigazgatója. [2]

Ha betegségről beszélünk, akkor ennek vannak tünetei is. Az illegális szerhasználók például, hazudnak, lopnak, csalnak. Csaknem bármit hajlandóak megtenni az „anyagért”. A fiúkból jellemzően tolvaj lesz, a lányok gyakran prostituálják magukat. A fentiek tükrében könnyen belátható, hogy itt nem morális problémákról, hanem tünetekről van szó. A megszállottság mindent felülír.

Ezen megszállottság közepette elkövetett őrültségek következményeit hivatottak enyhíteni az olyan ártalomcsökkentő programok, mint például a tűcsere vagy az egészségügyileg felügyelt belövő helyiségek.

fb6.800.jpg

Sydney Medically Supervised Injecting Centre (MSIC) [3]

Még Melbourneben, egy tűcsere programnál tett látogatásom során ajánlotta a hölgy, aki bemutatta a programot, hogy ha Sydneyben járok feltétlenül látogassam meg Ausztrália egyetlen egészségügyileg felügyelt belövő központját. Kaptam egy email címet, amin keresztül leleveleztem a részleteket, és pár nap múlva már ott is voltam.

Korán reggel, nyitás előtt találkoztam Jennifer Holmes-szal, aki csak miattam jött be korábban, hogy körbe kísérjen. A klienseket már nem szeretnék azzal frusztrálni, hogy látogatók grasszálnak közöttük.

Az intézmény 2001 májusában nyitotta meg kapuit, kísérleti jelleggel. Helyszínt feltétlenül a Kings Cross közelében választottak, ez ugyanis Sydney vörös lámpás negyede. A városban ezen a környéken volt a legmagasabb a nyilvános droghasználat, illetve a túladagolások száma. A program végül is, egy korábban bowling bárként üzemelő helyiségben telepedett meg a Darlinghurst Road 66 alatt.

cC.jpgcC1 (1).jpg

A portál egyszerű, szinte semmit mondó, csak egy kis tábla hirdeti, mi is található itt valójában. A kliensek az érkezéstől kezdve egy irányban haladnak. A bejárat a főutcára néz, míg a kijárat egy egészen kis mellékutcára nyílik, az épület háta mögött.

Az első állomás a váró, és állapot felmérő helyiség. Itt kerül megállapításra, hogy a kliens

- elmúlt-e 18 éves

- szerepel-e a nyilvántartásban

- nem állapotos-e

- nincs-e vele kiskorú gyermek

- nincsen-e túladagolva

A program anoním, ezután csak néhány kérdésre kell válaszolnia, melyek a droghasználati szokásaira, életkorára, a használni kívánt drogra vonatkoznak. Amennyiben a munkatársak mindent rendben találtak, egy ajtón keresztül lép a következő helyiségbe a kliens.

cC1 (3).jpgcC1 (2).jpg

A második állomás a belövő helyiség. Ez gyakorlatilag egy egészségügyi környezet, ahol minimum két képzett munkatárs teljesít szolgálatot. Egyikük minden esetben diplomás ápoló. A helyiségben nyolc nyitott boksz található, melyekbe akár ketten is be tudnak ülni, viszont folyamatos megfigyelés alatt tarthatóak. A klienseknek biztosítják a steril eszközöket.

Afgán és török heroinon szocializálódott magyar anyagosként feltűnt, hogy a steril eszközök palettájáról hiányzik az aszkorbinsav, ami ugye elengedhetetlen kelléke a heroin kifőzésének.

- Aszkorbinsavat nem adnak a heroin fogyasztóknak? - kérdeztem Jennifert.

- Á, igen. Már hallottam, hogy Európában így csinálják. Hozzánk a burmai finomított heroin jut el, amihez nem szükséges savat adagolni a főzéskor - válaszolta.

Burmai, finomított heroin. Micsoda cucc lehet! Még ennyi év után is izgalomba hoz az ilyesmi, de ez már egy olyan süti, amibe én nem fogok beleharapni.

cC1 (6).jpgcC1 (5).jpg

Van néhány szabály amit a klienseknek be kell tartaniuk.

- Az érkezés után kötelező a kézmosás

- Ugyan ülhetnek ketten egy bokszban, de nem szúrhatnak egymásnak

- Tilos nyakba szúrni

- A személyzet nem nyújt segítséget a szúráshoz

A helyiségben szinte lépten-nyomon találhatóak a fertőző hulladék gyűjtésére szolgáló edények. Túladagolás esetén a kliens azonnal egy újraélesztő szobába kerül.

cC1 (9).jpgcC2 (10).jpg

Harmadik állomás egy pihenő, megfigyelő helyiség. Itt van alkalmuk a klienseknek egyéb szociális ügyeik intézésére. Díjmentes telefonvonal, és szociális munkás áll rendelkezésükre. Főleg a heroin használókra jellemző, hogy a szer vétele után el-el alszanak, viszont ők sem maradnak sokáig, mivel az intézmény területén tilos a dohányzás. Ahogyan azt korábban már említettem, a kijárat a háztömb mögötti kis utcára nyílik, így a kliensek, mondhatni feltűnés nélkül tudnak távozni. Ugyanakkor ez az ajtó alkalmas arra, hogy nagyobb problémák esetén mentőautó is meg tudja közelíteni az intézményt.

cC2 (13).jpgcC2 (17).jpg

- Az elmúlt évtizedben az intézmény több mint 12.600 klienst regisztrált.

- 4,400 alkalommal avatkoztak közbe túladagolások nyomán, egyetlen alkalom sem volt halálos kimenetelű.

- A környék utcáin eldobált, és begyűjtött fecskendők száma a felére csökkent.

- 80%-al csökkent a Kings Cross környékére riasztott mentők száma.

- Dokumentáltan bizonyítható, hogy a környékbeli intravénás használók nagy része regisztrált az intézményben, különös tekintettel azokra, akik a legnagyobb veszélynek vannak kitéve.

- Több mint 9,500 egyéni beszélgetést folytattak le a munkatársak, ezek nagy része a leálláshoz szükséges esetleges kezelésről szólt. A kliensek körülbelül 40%-a korábban egyáltalán nem állt kapcsolatban a leállást segítő intézményekkel.

Mire befejeztük rövid sétánkat a központ földszintjén, már kezdtek is szállingózni a kliensek. Egy darabig még beszélgettünk az emeleti irodák egyikében, megismerkedhettem a stáb többi tagjával is, majd elbúcsúztunk. A benyomásom az volt, hogy egy jól szervezett, tiszta, barátságos intézményben jártam. A stáb szeretettel fogadott, beszélgetésünk során azt éreztem hogy hozzáértő, lelkes emberekkel van dolgom.

 

[1] Szekér Szimonetta: A függőség inkább biológiai, mint lelki eredetű betegség az új kutatások szerint http://www.origo.hu/egeszseg/20110830-ujradefinialtak-a-fuggoseg-fogalmat-addikcio-dohanyzas-alkohol.html

[2] Miért nem működik a „mondj nemet”? http://drogriporter.hu/volkow

[3] http://www.sydneymsic.com/

A bejegyzés trackback címe:

https://fecundusbalbus.blog.hu/api/trackback/id/tr335230599

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása