Free tracking counter

69-ben születtem, Budapesten, józanodó szenvedélybeteg vagyok.

magamrol.jpg

Másfél éves voltam, amikor elváltak a szüleim. Édesanyám újra férjhez ment, így tudatomra ébredésemnél már a nevelőapám volt mellettünk, őt szólítottuk apunak, az apámat pedig csak becenéven. Kéthetente hétvégén jött értünk. Ilyenkor öcsémmel együtt a nagyanyámnál zsilipeltettek bennünket, hogy a két ’apuka’ ne találkozzon.
6-7 évesek lehettünk, amikor anyám elvált a nevelőapámtól is. 8 éves koromban újra hozzáment az édesapámhoz. Az egész hátterében egy tartós külszolgálat állt, ennek köszönhetően aztán öt évig külföldön éltünk. 14 évesen jöttem vissza, addig magántanuló voltam. A középiskolát már itthon kezdtem el, gimibe jártam és azt hiszem, hogy ott kezdődött el.

Kezdtem a bukott, deviáns srácokhoz vonzódni, iskola után elmentem piálni. Nem tudtam beilleszkedni. Én voltam az, aki cigarettázott a vécében, és iskolai rendezvényekre részegen érkezett. Volt olyan osztálytársam, akinek egy év után sem tudtam a nevét. Az italozással kezdődött minden. Rohadt gátlásos voltam, és félős, miközben azt láttam magam körül, hogy vannak srácok, akik vagányok, felszabadultak, van csajuk. Én is ilyen akartam lenni, de magamtól nem ment. A piával tudtam felszabadult lenni. Egyre rendszeresebbé vált az italozás, a középiskolából kimaradtam. Otthon a szüleimmel nem nagyon találtam a hangot, nem tudtam velük beszélgetni, függetlenül attól, hogy megadtak mindent. Egyszerűen nem alakult ki köztünk nexus. Azt gondoltam, hogy engem úgysem értenek meg, ezért nem is mondtam semmit.
Aztán az italozáson, a rock zenén keresztül kerültem olyan társaságba, ahol jelen volt a drog. Egy darabig ellenálltam, meg voltam elégedve azzal, hogy italozom, de a kíváncsiság erősebb volt. Elkezdtem mákteázni. Körülbelül 19 éves voltam.

Azt hiszem későn, az első kapcsolatom 20 éves koromban volt. Borzasztóan vágytam arra, hogy végre legyen egy lány, akivel összejöhetek, de gyáva voltam megszólítani lányokat. Én voltam az, aki koncerteken, bulikon részeg, be van állva és csorog a nyála, szóval valószínűleg nem is sugároztam azt a benyomást.., nem voltam vonzó a nők számára. Aztán egyszer csak jött egy lány, nagyon szerelmes lettem, aztán szakítottunk, az nagyon nagy csalódás volt… öngyilkossági kísérlet.

Ezután megismerkedtem egy másik lánnyal, akkor 21 éves voltam, bár teázgattam, speedeztem, azt gondoltam, hogy na most! Már fiatal korom óta vágyam volt az, hogy mivel engem otthon nem értettek meg, legalábbis én ezt gondoltam,  szóval fiatal szülő szeretnék lenni. Másképp szeretném csinálni a gyerekemmel. Nagy vágyam volt a gyerek, a család. Mondtam is ennek a lánynak, hogy én már anyagoztam, meg ittam eleget, családot szeretnék. Mire ő azt mondta, hogy milyen kár, mert ő most húzna bele ezekbe a dolgokba. Ezzel nem akarom hárítani a felelősséget, mert ez az egy mondat nekem elég volt arra, hogy jó, akkor csináljuk! Akkoriban könnyű volt hozzájutni heroinhoz, hát elkezdtünk heroinozni. Ez a 90-es évek elején volt, 91-ben. A heroin 3-4 év alatt kifutotta magát. Nem is tudtam róla semmit, se olvasni nem olvastam róla, se a tv-ben nem láttam arról figyelmeztető műsort, hogy ez függőséget okoz, meg mi az, hogy függőség. Rohadtul megijedtem amikor rájöttem arra, hogy rosszul vagyok akkor, ha nem használok. Először körzeti orvoshoz mentünk, aki Andaxint írt fel és ezzel megindult egy irtózatos kálvária. A leszokás kálváriája. Ketten voltunk. Elkeveredtünk a Lipótmezőre. A Csernus akkor kezdett praktizálni és az akkori barátnőm volt a második drogos betege. Azt gondoltuk, hogy mi majd ketten befekszünk, és majd ketten leállunk, ami persze nem volt megoldható. Az volt a javaslat, hogy először az egyik, aztán a másik, amibe bele is mentünk. Aztán a történet vége az lett, hogy felváltva kezdtünk el kórházakba járni, mert az egyikünk kint volt, az anyagozott, a másikunk kórházban, majd cseréltünk. Aki kijött, az visszaesett egy pillanat alatt. ’95-re világossá vált, hogy ez így, párban nem fog menni. Iszonyatosan sok neheztelésünk gyűlt össze egymással kapcsolatban.

Megmérgezte a kapcsolatunkat ez a szar. Szakítottunk. Annak ellenére, hogy én ezt a lányt nagyon szerettem.

Világossá vált tehát, hogy ráálltam az anyagra. Eladtam az összes könyvemet, összes lemezemet, elkezdtem lopni. Ettől is rohadtul féltem minden alkalommal. Betörni vagy rabolni sohasem mertem. Teher volt anyagozni!

Először ’96-ban mentem rehabra (szenvedélybetegek rehabilitációs intézménye, ahol az alkohol- és drogfüggők illetve játékszenvedéllyel küzdők, hosszabb távú, bentlakásos rendszerben kapnak ellátást), Ráckeresztúrra. Ez egy kellemes tapasztalás volt, jól éreztem magam. 1 évig voltam ott. Amíg kontrollált környezetben voltam, nem használtam, de ha kimenőkre mentem vagy amint egy kiskapu nyílt arra, hogy lehet következmények nélkül inni vagy drogozni, én azt megléptem. Ennek az évnek, a terápiának az lett a vége, hogy vásárolt Újpesten egy lakást az Otthon (ma úgy mondják félutas ház) ahova beköltöztük, de már a második nap főztük a teát. A lényeg az, hogy lehúztam egy évet úgy, hogy amíg a négy fal között voltam nem anyagoztam, de igazából nem történt bennem semmi változás, és ugyanott folytattam, ahol abbahagytam.
Ezután még két évig teáztam, már nem heroinoztam, vagy csak nagyon ritkán. Elmentem drogambulanciára, ahol Depridolt kaptam, amit hol beszedtem, hol eladtam. Akkor már 2 év alatt bekövetkezett az, ami előtte 4 év alatt, iszonyú teher volt a cuccozás, és teljesen kilátástalan. 

És akkor megint rehab, ’99-ben. Ekkorra már többet tudtam a rehabilitációs otthonokról. Komlóra szerettem volna menni, de már nem is tudom, talán ott várólista volt, vagy többször vissza kellett volna menni, és azt már macerásnak tartottam, feladtam. Valószínűleg az volt bennem, hogy ott mindenki csak rám vár, és ha ez meg nem így van, akkor menjenek a p…ba. Deszkre mentem, már nem tudom, hogy miért pont Deszket céloztam meg. Ott valami történik, azt hallottam. Lementem Szegedre de a felvételi beszélgetésen is úgy be voltam állva, hogy beszélgetés közben elaludtam. Bekerültem egy pszichiátriára Szegeden, ott lehúztam egy pár hetet és aztán mivel volt egy lány, akivel együtt anyagozgattam pont akkor Deszken, nem oda vittek, hanem akkor nyílt Nagyszénáson egy új terápiás otthon, ahová ők exportálták a saját terápiájukat. Így kerültem Nagyszénásra. Nagyszénáson lehúztam 8 hónapot. Ott már valami történt bennem. Ott már folyt valamiféle terápia, szó volt arról, hogy velem van a probléma és nem a droggal, szó volt arról, hogy tudok-e őszinte lenni magamhoz, valamilyen szinten konfrontáltak, szembesítettek magammal. Szó volt arról, hogy mi az én részem ebben az egész történetben és nem feltétlenül a szüleimé, akiket mindig okoltam. Nem a világ a szar, hanem én is részese vagyok annak, amit kavartam magamnak. Ez felkeltette az érdeklődésemet. Mert ugye én meg voltam győződve arról, hogy ópiumfüggő vagyok és ez az én betegségem. Sajnos azonban elkövettem azt a hibát, hogy összekavarodtam egy lánnyal és nem tudtam magamra figyelni. Azt vettem észre, hogy a csoportokon már befolyásol, hogy ő mit mond, kire néz, mit csinál. Egy őrület volt az egész és inkább szexuális vonzalom, birtoklási vágy, mintsem szerelem vagy szeretet volt e mögött.

Megkerestem levélben korábbi ráckeresztúri mentoromat azzal, hogy szükségem volna arra, hogy legalább egy évet terápiában töltsek, nyolc hónap után nem szeretnék hazamenni, van-e lehetőségem arra, hogy visszamenjek Keresztúrra? Rendesek voltak, átvettek. Azt mondanom sem kell, hogy amíg Nagyszénásról átértem Ráckeresztúrra, nagyon csúnyán beszakítottam. A 2000-es szilvesztert Keresztúron töltöttem. Sok elképzelésem volt fiatalkoromban arról, hogy mi lesz majd 2000-ben, ehhez képest egy intézetben töltöttem az újév első napját.

Lehúztam még négy hónapot, aztán elkezdtem dolgozni és megálltam: se nem teáztam, se nem nyalcsiztam, viszont inni ittam. Ettől függetlenül valahogy elkezdett működni az életem. Tervem volt az, hogy bútorkészítéssel, asztaloskodással szeretnék foglalkozni és erre szisztematikusan rá is álltam. Egy évig dolgoztam asztalosműhelyben, utána pedig elindítottam egy saját vállalkozást. Mindezt úgy, hogy minden este megittam 2-3 üveg bort és rohadtul sajnáltam magam.

Elindult a vállalkozás de elképesztően terhes volt a másnaposság, ezért lecseréltem az italozást a spanglira. Azelőtt soha nem szívtam, de akkor kitaláltam azt, hogy jó, én nem iszok, hanem elkezdek szívni. Működtek a dolgok. Azt csináltam, hogy napközben dolgoztam, nem volt soha a zsebemben, viszont mikor hazamentem, a pisilés és kézmosás előtt az első az volt, hogy tekertem magamnak. Annyit szívtam, hogy minél jobban kiüssem magam, csak bámuljam a tv-t. Szóval kilőttem magam, amennyire csak tudtam.  Másnap nem voltam másnapos, nem voltam büdös, mikor mentem dolgozni és működtek a dolgok. Egyre több munkánk volt, egyre több pénzünk volt, egyre jobb munkáink voltak, már tudtunk foglalkoztatni is valakit, tehát fejlődött a dolog szépen, lassacskán. Ez kb. 3 évig tartott. 2003 környékén egyszer azt gondoltam, hogy szép nyári nap, a zsebem tele pénzzel, jó előre vannak megrendelések, miért ne legyen még szebb ez a nyári nap? Felhívtam régi ismerőseimet, hogy nincs-e egy kis cuccuk? Nem heroinjuk volt, hanem metadonjuk (difenilheptán származék, hatásspektruma lényegében a morfinéhoz hasonló). Ugyanaz a jó, régi, kellemes érzés, zsibbadás. Viszont féltem, hogy másnap mi fog történni? Megvonásom lesz, nem fogok tudni aludni. Nem tudtam, hogy mi lesz 3-4 év szermentesség után. A  durva az az volt, hogy nem történt semmi! Felébredtem, elmentem dolgozni, másnap sem történt semmi, tudtam aludni. Azt gondoltam, hogy tudom kezelni ezt a kérdést és mivel én annyira ügyes vagyok, jó vagyok, jól mennek a dolgaim, megérdemlem azt, hogy hetente egyszer jól beálljak. Ez így ment is rövid ideig. A heti egyből heti kettő lett, aztán heti három. Ahogy a könyvekben le van írva. Tényleg! Elkezdtem megint hazudozni. Egy darabig vásároltam a metadont, mert azt gondoltam, hogy én nem vagyok függő. Most ez így van, és van rá pénzem, de abba fogom hagyni és nem megyek el az ambulanciára, nem veszek részt a metadon – programban. Aztán beadtam a derekam. Az utolsó 2 évben, bár dolgoztam mellette, folyamatosan metadonoztam. Össze-vissza hazudoztam a környezetemnek. Mennem kellett metadonért, ilyenkor ki kellett találnom, hogy mit hazudjak, hova is megyek. Nem emlékeztem már semmire, nem emlékeztem arra, hogy előző nap egy szekrényre fölraktuk-e az ajtókat vagy nem. Mivel sok pénzem volt, elkezdtem kokainozni is. Gyakorlatilag, amit kerestünk pénzt, azt elkábítószereztem.
Volt bőven kábítószer, a metadont ingyen kaptam, azt gondoltam, ha akarom, ez így mehet életem végéig. Úgy tűnt működtek a dolgok, mégis elkezdtem szétesni.
Egy barátommal csináltuk együtt ezt a vállalkozást, persze én azt hittem, hogy nem látja rajtam, de nyilvánvaló volt, hogy szét vagyok esve, mint az állat. Mentünk valahová autóval – mindenhova autóval jártam, életveszély volt, amit műveltem, mert volt, hogy valahol az út mellett ébredtem, de hogyan kerültem oda, azt nem tudtam. Szóval a barátom ott ült mellettem, én meg arra eszméltem, hogy ordít: Balázs, Balázs b. meg mit csinálsz?! Mentünk egy szerpentines úton és hajtottam bele az árokba. Kvázi az ő életét is veszélyeztettem. Na, elég volt – mondta – fejezzük be! Itt a vége. Igaza is volt!

Teljesen használhatatlanná váltam. Még egy fél évig feküdtem otthon, ettem a metadont, illetve ipari mennyiségű Rivotrilt írattam fel magamnak, mert önmagában már nem volt elég. A lényeg az volt, hogy kiüssem magam, csorogjon a nyálam. Fél év után egy reggel arra ébredtem, hogy az akkori barátnőm ott áll az ágyam mellett és mondja, hogy most már menj el rehabra! Én meg mondtam neki, hogy jó, elmegyek.
Onnantól ezt komolyan is gondoltam. Segítséget kérve felhívtam egy barátomat, aki Kovácsszénáján, a rehabon dolgozott, mint segítő, egyébként ő is józanodó szenvedélybeteg, és onnantól rábíztam magam. Amit ő mondott, hogy hova menjek, mit csináljak, csináltam mindent.
Döbbenetes élmény volt nyolc év után újra egy rohadt büdös, összeszart pszichiátrián feküdni. Már nem huszonévesen, hanem 2007-ben 38 évesen. Elkeserítő volt. Azt hiszem ott sikerült megadnom magam. Akárhogyan kapálózom, úgy is szarul leszek, úgysem fogok tudni aludni egy jó darabig. Most ez van. Két hétig voltam kórházban, detoxikáción. Utána lementem Kovácsszénájára, ahol összesen négy hónapot töltöttem, de rengeteget tanultam. Feljöttem az első kimenőmre és nem mentem vissza többet.

Azóta józan vagyok! A józanságomról annyit, hogy amit csak lehetett, megváltoztattam. Új helyre költöztem, egy fillért nem fogadok el senkitől, saját lábamon állok. Függő vagyok ezért rendszeresen dolgozom kell magamon, hogy józan tudjak maradni, nem négy fal között, meg zárt intézetben, hanem itt kint a világban.

A bejegyzés trackback címe:

https://fecundusbalbus.blog.hu/api/trackback/id/tr155180786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

B.K.Julcsi 2013.09.10. 10:03:39

Drága Balázs!Jó látni téged!Izgatottan várom az élményeket!Ölelés!!!

Sprej 2013.09.12. 20:08:48

Ez így volt:-)Szóról szóra.

zsófi69 2013.09.17. 16:47:14

Aztakurvamindenit!!!!!RESPECT!Néhány dologra én is emlékszem.......Puszi.

fecundus.balbus · http://fecundusbalbus.blog.hu/ 2013.11.27. 21:09:56

@horváthkároly: Ahogyan azt szemelyesen is megtettem mar, most is koszonom a segitseget, amit toled/toletek kaptam! Ugy gondolom, hogy a csaladunk maganeletet ilyen melysegekben, ezen a forumon nem szeretnem megosztani. A Zsofinal talalkozunk 2014-ben!
Addig is,
B.

persze 2013.12.13. 21:29:25

Szia Balázs, nagyon jó újra látni, és olvasni! Igaz hátsó szánt-szándékkal, de megtaláltalak! Hurráá :) puszi, Esztó.

Lajosforras 2014.01.04. 16:44:07

Basztodon...! Mély főhajtás !

Ja és "híres" is lettél:

martonbede.tumblr.com/post/72207094019/fecundus-balbus

Nemtom, tudod-e, ő írta a panamericana blogot, amúgy meg újságot szokott írni. :)

fecundus.balbus · http://fecundusbalbus.blog.hu/ 2014.01.05. 16:16:44

@Lajosforras: Annak idejen a Fonok (Gorezone) hivta fel a figyelmemet a panamericana blogra. Mar tervezgettem egy hasonlo utat, de az teny, hogy a Marton irasai adtak meg a vegso lokest. Indulasom elott segitett is par aprosagban, bar szemelyesen meg nem talalkoztunk. Sokat jelent, hogy olvassatok az irasaimat, koszonom!

Sprej 2014.01.31. 00:02:53

@fecundus.balbus: Hogyne cseperedne,kész nagyfiú már...